NYEREMÉNYJÁTÉK

Üdvözlök minden régi és új olvasót a Yumi Története blogon! :)

Már egy ideje gondolkodom, mivel is lehetne felélszteni ezt a kis blogocskát, és talán ez lenne a legjobb módja annak, hogy új emberekhez is elérjenek Yumiék.

Nem nagyon húznám a szót, úgy döntöttem meghírdetem az első NYEREMÉNYJÁTÉKOT 

az oldalon. Hihi, ha első, lesz még....

Mit kell tenned?

• Kitöltöd az alábbi kérdőívet: https://goo.gl/forms/VSPsjWDAISUMeqjx1

(A kitöltés csak úgy érvényes, ha az elején megadod a neved és az összes kérdésre válaszolsz!)

A kérdésekre a válaszokat megtalálod a történetben elrejtve, így lehet vissza kell olvasnod pár      fejezet ahhoz, hogy eltaláld a helyes választ.

• Elküldöd a blogot annyi barátodnak, amennyinek csak bírod. A kérdőív végén írjátok meg, hány embernek csatoltad a blogot! :)

• A kérdőív végén kérlek küldd el nekem a Csábításból Jeles profilodra vezető linket, hogy megnézhessem a karakteredet. (Az Eldarya profilok linkjét is szívesen várom, bár ez nem kötelező, de akinek van, nagyobb eséllyel lesz nyertes.)

Nem is olyan bonyolult, ugye?^-^

Nyeremények:

• Több nyertest fogok kisorsolni (értelemszerűen a számuk attól függ, hogy mennyien neveznek).

• A nyertesek karakterét le fogom rajzolni, amit megosztok az instagram fiókomon (https://www.instagram.com/artofcsengeri/). Ha a nyertesnek van Eldarya karaktere és csatolta(!), természetesen ebben az esetben mindkét karakteréről kap rajzot.

• VAGY! Egy-két szerencsés ember karaktere szerepelhet pár rész erejéig a történetben!

Tehát összefoglalva:

1. Kitöltöd a kérdőívet, amelyben feltűnteted, mennyi embernek küldted el a blogot és elküldöd a Csábításból Jeles karaktered linkjét (és ha van, az Eldarya karakteredét is).

2. Első körben kisorsolom azokat, akik rajzot nyertek.

3. Utoljára pedig kisorsolom azokat, akik a történetben fognak szerepelni Yumiékkal pár részig.

Előfordulhat, hogy valaki karakterrajzot és szereplést is nyer. Nos, azoknak gratulálok előre is! :)

Sorsolás június végén vagy július elején!

Sok sikert nektek! ♥

17.rész

Visszatértünk

Az elmúlt időszak igencsak mozgalmasra sikeredett mindannyiunknak. Mondhatjuk, hogy sose pörgött még ennyire az életem, még lázadó korszakomban sem. Két teljes hónap telt el az elrablásom óta. Kiderült, hogy összesen három órát töltöttem egyedül, éhen, megkötözve, feldagadt arccal. Miután Jessica megjelent, mint az önfeláldozó csali és Armin elárulta, hogy tulajdonképpen ő a "jófiú" a történetemben, kiszabadítottak közös erővel. Vagy valami ilyesmi. A helyzet igazából úgy alakult, hogy miután Castiel belépett mindössze annyi maradt meg, hogy utána a többiek is egytől egyig berohannak. Örültem a fejemnek, hogy végre minden okénak ígérkezik, aztán, semmi. Egyszóval az enyhe sokktól és picit több, mint a normális adag vérveszteségtől eszméletemet vesztettem, ott helyben. Ami amúgy vicces az egészben, hogy én ámblokk rosszul vagyok a vértől, egy egyszerű vérvételnél is beájulok a két szék közé. De valamiért, amíg az elrablóim körülöttem voltak, nem érdekelt. 
Gyorsan elszállítottak a kórházba, ahol kivizsgáltak. A többiek azt mondták egy teljes napot aludtam végig, de legnagyobb szerencsémre nem történt komolyabb bajom. A leleteim mindent kiválónak mutattak. Mondjuk azért a többiek kicsit aggódtak értem és megrohamozták az orvost, hogy márpedig én tuti kómába estem. Jessicát ki is tiltották a kórházból, mert zaklatta az ápolónőket. Pár zúzódással megúsztam ezt az egészet. Marha szerencsésnek mondhatom magam. Így két hónap után pedig a hegeim is szépen eltűntek. Addig meg sminkeltem magam erőteljesen, hogy ne is látszódjanak, aminek mondjuk az volt a hátránya, hogy hetente mentem új alapozót venni. 
A zsaruk az incidens utána még hat napig folyamatosan nálunk töltötték minden idejüket (megitták a kávénkat, egy nap háromszor mentem boltba újat venni és ha jól láttam Lysander fánkot is hozott...) és folyamatos információkkal halmoztak el minket. Lényegében, nem sikerült kideríteni szinte semmit. Se az indétékról, se az illetékesről vagy illetékesekről. Bár azért a hét csúcsa az volt, mikor Castiel megpróbálta Nathanielre kenni az egészet, még hamis útlevelet is készítetett neki Mexikóba! Szegény Nath fal fehér lett, amikor külön kihallgatták. Jól kiröhögtük, aztán persze tisztáztuk a szituációt.
Kentinnel azóta se alakulnak se jól, se rosszul, egyszerűen stagnálnak a dolgok. Temészetesen senki sem hibáztatja, de azért eléggé megviselte a dolog. Tisztára látszik rajta, hgy bűntudata van és ez engem is kicsit megvisel. A kórházba még egy gigantikus fekete unikornist is hozott nekem, pink masnival. Elneveztem Uninak. Ja, és kisfiú. 
Néha ő elhív valamilyen programra, néha én hívom át hozzánk, de amúgy semmi. Aminek amúgy örülök ebben az egészben, hogy Castielt idegesíthetem. Ő meg csinálja is a fesztivált rendesen. Amikor Kentin átjön, percenként bejön a szobámba valamiért. Egyszer elkérte a cipőmet, megnézte és visszadta(?) majd kiment. De olyan is volt, hogy a sminkkészletemért jött, mert ki akarták pingálni Jessicát, aki bealudt a kanapén. Aha, ezzel csak az volt a baj, hogy mindent egyesével vitt ki! Jött a szempillaspirálért, tusért, alapozoért (többek között ezért is gyorsan fogyott)... Mindegy, legalább Kentin jót röhögött az egészen. Őt ez annyira nem zavarta, bár továbbra sem szimpatizálnak egymással Castiellel. Talán már sose fognak.
Amúgy meg Cloe is rendszeres vendég lett nálunk, amitól mindenki falramászik. Nem csak én, tényleg mindenki. De komolyan, Jess egyszer izomból nekiugrott a konyhafalnak, mert demonstrálni akarta, hogyan érez. Belilult a fél feje és ez a története annak, hogy két teljes hétig zöldborsófőzléket ettünk, mert az összes, ami fagyasztva volt, kiolvadt Jessica homlokán. Nem kedveltük meg a csajszit egy icipicit se. És ő sem tesz sokat azért, hogy ez másként alakuljon. Szóval úgy általánosságban, átjön, mindenki körbeugrálja, felmennek Castiel szobájába, majd hazamegy. Vagy az anonim-antiszociálisak gyűlésére. Nathaniel és Jessica fogadtak, hogy hova, ezért Jessica egyszer követni akarta Cloet, hogy kiderítse, de ennek csak az lett a vége, hogy észrevett valami nagyon menő éjszakai cukrászdát és megállt fagyit venni este tízkor. Talán már sose tudjuk meg, hova is mehet Cloe ilyenkor.
És ha már Cloe és az ügynökség, a srácok kiadták az első, önálló albumukat. És imádták! Az elrablásomat követően mindenki kapott pár napot pihenni, ekkor javarészt együtt néztünk filmet a nappaliban egy pohár kakaóval egész nap. De aztán belehúztak, kezdtek normalizálódni a mindennapjaink, kiválasztották az albumborítot (Cloe van rajta és a francba is, nagyon menő) és bumm, kiadtuk. Egy tejes hétig vezetett minden eladási listát és iszonyat sok rajongó kereste meg Jessicát a közösségiken. Hana remek munkát végzett a fiúkkal és tökre büszke rájuk. Meg hát én is. Miután megjelent online az album, Jessica nyolcszáztizenkilenc e-mailt kapott az első pár órában, hogy jelentkezni akarnak a hivatalos fanklubba, harmadnapra pedig csomó bolt újrarendelte a készletét, mert mindent felvásárolták. Így van az, hogy Jessica lett a hivatalos főfangirl (van ilyen szó?), aki kezeli a facebook, youtube, instagram, snapchat, twitter és egyéb oldalakat, én pedig a cégen keresztül intézem a fellépéseket meg egyebeket. Amiket nagyon nem is kell intézni, mert mindennapra van bőven elég felkérés. 
Elkezdtük feltenni a saját reality shownkat a youtubera, amiben a mindennapi életünk apró részleteit mutatjuk meg maximum tíz percben, és egyszerűen pörög a számláló és a komment szekció. A legjobb amúgy eddig az volt, amikor egy lipsticklove888 nevű felhaszáló Nathaniel alsónadrágját akarta eladni a videónk alatt. Azóta se tudjuk, hogy hogyan is szerezhette meg, de azért éjszakánként a ablakokat is bezárjuk, Castiel meg szerzett riasztót is. Jobb a béke. A házszámunkat azonban elég jól el tudtuk eddig titkolni, mert még nem találkotunk visítozó lányokat a kertünkben. És remélem ez így is marad. Kétszóvál, totális siker!
A srácoknak most sincs pihi, tényleg elég sok fellépésen kell mejelenniük és bár a fele bulin való zenélés, teljesen ki vannak fáradva. A legtöbb estéjüket bárokban töltik és előadnak, mi meg Jessicával természetesen kísérjük őket. Rájöttem arra is, hogy Sica kiváló kidobóemberként is helytáll, mert van valami kitalált rangsor ezek között a fanok közt, Jessica pedig abszolút a legtetején helyezkedik el, és a többi fan komolyan tiszteli őt! Ha Jessica azt mondja nem ész oda, ők nem mennek oda, ha azt hogy veszel kaját, mert éhes vagyok, ők vesznek kaját. Amire volt is példa. Nagyon hátborzongató.
Sajnálatos módon mindenkit visszarendeltek iskolába haladéktalanul. Lejárt a "szabink". Egész gyorsan felhoztuk a lemaradásunkat és szinte alig látszik meg a jegyeinken a pár hét hiányzás. Persze az enyémen meg Nathanielén nem. Castielt eddig sem érdekelte, Lysander meg mindig elfelejti a dolgokat. De mindegy. Jessica nem a mi sulinkba jár (hála jó égnek!), így ilyenkor visszatérek az átlagos életemhez. Nincsenek nagyon kapcsolataim, elvagyok az osztálytársakkal, de amúgy ők se keresnek, én se őket. Aztán a napomban valahol megjelenik Castiel és hozzám vágja a szendvicsét, én meg kólával öntöm le. Általábana  suli közepén kezdünk el randalirozni, ami következtében gyakran vagyok látott az igazgatóiban. Bár megrovást még eddig sose kaptam. Érdekes. Ez van, ha kitűnő vagy, csak a magatartásod közelít a kettes szinthez. 
Aileenel is néha összefutok, olyankor kérdez pár dolgot Jessicáról, felajánlja, hogy odaköltözik segíteni nekem (aha, nincs több szobám, nem kell még egy lány az én szentélyembe), beszélgetünk nagyjából tíz teljes percig, aztán ennyi. 
Jessica, nem tudom, hogyan csinálja, de mindig a suli előtt vár. Talán ellógja az utolsó óráját. Együtt hazaindulunk, a fiúk meg beesnek valamikor, aztán rajtam lógnak, amíg valamelyiket meg nem ütöm egy serpenyővel. Hát, így telnek a mindennapok.
És ami talán az egyetlen szokatlan, az az, hogy egy fővel bővült a kiscsaládunk (a szerintem totál beteg együttélésünk). Ugyanis miután kevenc édesanyám megtudta, mi is történt az ő kislányával, felült az első repülőre és megjelent az ajtómban vagy hat bőrönddel. Azt mondta egy darabig itthon marad. Igazából nem bánom a szituációt, hiszen ezer éve nem láttam anyukámat, meg így sok terhet le is vesz a vállamról. Például mire hazaérünk, addigra kész kaja vár minket. És bár anyu nem egy konyhatündér, mindenki leül olyankor a seggére az étkezőben és néma csendben esznek. Ami betudható annak, hogy anya egy percig sem hazudtolja meg magát. Adja nekünk a laza, haverkodós szülőt, de amúgy baromi ijesztő! Egyszer Lysander sáros cipővel ment be a nappaliba, ezért anya iratott vele egy tizenkilenc oldalas fogalmazást a takarítás hasznosságáról. Németül. És Lys, egy szó nélkül másnapra megírta! Egy betűt nem tud németül, de valahogy megoldotta. Fordító a barátod. Hihetetlen. 
Amúgy anyut egy percig sem zavarja, hogy három sráccal élek együtt meg egy lemebeteggel. Szerinte ez tök aranyos és örül, hogy nem vagyok egyedül. Hát nemtudom, ha én szülő lennék, már rég letéptem volna a gyerek fejét, amiért ilyenn meggondolatlan. De az is igaz, hogy ha elköltözöm, viszem magammal a gyerekemet is. Na mindegy.
Anyukám jelenleg itthonról dolgozik és tartja a kapcsolatot apával, aki ez idő alatt Törökországba ment felügyelni egy építkezést, amiért sajnos ő most nem tudott hazajönni, de azt mondta idővel bepótoljuk. A szüleim egyébkét egy világméretű épitőipari céget üzemeltetnek, aminek a székhelye London, ezért nincsenek velem. Jól megy nekik a szekér, ezért minden hónapban küldenek nekem valami ajándékot, ami azért általában ruha vagy smink. Amint én választok ki magamnak a netről. Na mindegy. De pozitívum az egészben az, hogy most, hogy anya haza jött a legjobb ajándékot hozta magával. Kapok egy medencét! Egy kisebb csapattal jött és rögtön el is kezdték építeni a kertben. Mindenki baromira örül neki, úgyhogy igazából mindenki az első perctől kezdve odavolt anyáért, annak ellenére, hogy néha ugye kicsit nagyon félelemetes. Azért szeretik. 

*

-És így történt, hogy Yuminak ilyen félig pink színű haja lett. - Anya a kanapén ült, mindenki más pedig körbefogta és hallgatta a sztorizgatásokat. Amik főként rólam szóltak. És főként gázak voltak. Egytől egyig. 
A hétvége utolsó óráiban anyukám szórakoztatott minket és segített elfelejtenünk a tényt, hogy holnap suli, már megint. Kémia tézé. Phfuj. Egy újabb történetbe kezdett bele, amikor úgy döntöttem meguntam az egészet és inkább felballagtam a szobámba. Ma még nem néztem rá az e-mailjeimre, ami azért nem jó, ha az ember egy menedzser. Úgyhogy benyomtam a gépem, bedugtam a fülesemet és elindítottam Hyuna - Lip & Hip számát. Épp egy szinte semmit mondó fellépés kérést olvastam, nulla bevételért, amikor valamit nekem dobtak. A szívem majd' kiugrott a helyéről ijedtemben, arról nem is beszélve, hogy telibe lefejeltem a billentyűzetemet. A válaszlevelem úgy nézett ki, hogy "Köszönjük szépen az ajánlatot, de sajnálatutgzfgu.,". Gyors kitöröltem a felesleges betűket, aztán hátrafordultam. Castiel vigyorgott rám az ajtómból, szigorúan a küszöb mögül. Na ja, amióta mindenki felrúgta a hármas szabályt, ami kimolndja, hogy Yumi szobájába való belépés tilos, kicsit szigorúbbra vettem a figurát. Szóltam anyának, aki keményen bűntet. Senki sem jön be.
-Mi a franc bajod van? - förmedtem rá a székemen ülve, kitekeredett nyakkal és sajgó tarkóval.
-Ordibálok, de nem hallodtad. - vetette oda flegmán - Mindegy, lejössz kajálni?
-Nem vagyok éhes. - Befaltam egy egész chipset nem olyan rég.
-Akkor mondom, hogy mindjárt jössz. - És eltűnt. Egyszer megfojtom egy kanál vízben. Vagy az új medencénkben.
Befejeztem a lemodásos válaszomat és lekullogtam az étkezőbe, ahol már mindenki nagyban tömte a fejét és eszük ágában sem volt megvárni engem. Lecsüccsentem Jessica mellé, aki leette a felsőjét, és úgy láttam épp evőversenyben volt Nathaniellel. Ő állt nyerésre.
-Mikor lesz kész a medence? - kérdezte Lysander, aki nyugodtan étkezett. Egy normális ember legalább van közöttünk. Mondjuk szalvéta volt az ölében és öt különböző méretű villa előtte. Ah, felejtsük el.
-Mostmár csak napok kérdése az egész. - válaszolt anya a konyhapult mögül - Mehettek fürdőruhát venni.
Jessica hirtelen felkapta a fejét a tányérjából.
-Jujj, Yumi, menjünk el holnap délután! - mondta teli szájjal. Ami igazából úgy hangzott, hogy "Dhuj, Dumi, mendunk el, dholnad dheludan!". Mindenképp első akart lenni a saját versenyében.
-Nekem van fürdőruhám, nem kell új. - Úgy emlékszem valahol van egy egyszerű fekete egybe fürdődressz, aminek a hasrésze ki van vágva. Pár éve már megvan, de igazából nincs kihasználva, mert nem nagyon megyek egyedül fürdőbe vagy strandra.
-Adok pénzt, amiből mindketten vehettek egyet-egyet. - Hahó, mi van, ma senki sem hallja meg a mondandómat?
-Remek. - Anya egy nem túl szép pillantással jutalmazta a pimasz válaszomat, amitől egy picit megijedtem, ezért korrigáltam magam - Akarom mondani, köszike.
Hirtelen egy jól ismert dallam szólalt meg a zsebemben. Aha, ez Jimin - Pussja. Kikaptam a zsebemből a telefont és kivonultama  nappaliba telefonálni.
-Itt Yumi, Wings menedzser. - Ez lett a hivatalos neve Castielék bandájának. Az ihlet egyébként Lysander tetkójáról jött, ami szerintem tök jópofa. - Oh, szia Hana! Igen, jól vagyok köszi. Mi? Holnap? Hát, nem is tudom. Nem baj, hogy te tudod, én nem. Oké, értem, hogy te ezt akarod, de én nem hiszem....Értem, holnap ott leszek. Jó éjszakát!
-Nah, ki volt? - tette fel Castiel a kérdést, ahogy visszatértem közéjük az étkezőbe. Gonolom arra volt kíváncsi, hogy újabb fellépés miatt kerestek e.
-Hana volt. - kezdtem - Holnap délután be kell mennem a céghez, mert felkértek egy fotózásra egy újságba. Modellt csinál belőlem.

Szereplők

Yumi

Yumi egy igazán élénk lány, tele kreativitással. Lysander tette meg őt a bandájuk menedzserévé, természetesen Yumi megkérdezése nélkül. A hirtelen jött helyzet miatt, Yumi minden probléma közepén találja magát és neki kell kikászálódnia belőle egyedül, miközben a csapat többi tagja egy percig sem szándékozik megkönnyíteni a dolgát.Szülei külföldön dolgoznak, már legalább két éve nem látta őket. Egy hatalmas házban lakik, két hatalmas emelettel, ahova a későbbiekben a barátai is beköltöznek. Egy szobán osztozik Jessicával, ám kicsit sem leplezi, hogy nincs ínyére a dolog. Yumi fanolja a koreai pop zenét, kedvenc bandája különösebben nincs. Haja két fajta színben tündököl, fekete és rágógumi rózsaszín. Három hetente jár festetni...Előszeretettel hord fekete vagy fehér ruhákat, ritkán látni más színben. Szereti az erős sminket, órákat képes tölteni a tükör előtt.Elég érdekes viszonyt ápol Castiellel...

Érdeksségek:

•Régen vad és fegyelmezetlen volt.

•A csengőhangja valamiért mindig más, ezért sosem tudja mikor csörög az ő telefonja.

•A szobája babarózsaszín színű.

•Kedvenc tantárgya az iskolában a biológia.

Jessica

Jessica örökké hiperaktív, 130-an pörög megállás nélkül. Vidám, agyafúrt és őrült, de főleg idióta. Egy éjszaka belopózott Yumi házába, ahol csendben meghúzta magát hosszabb ideig ám egy este Yumi rajta kapta, ahogy ételt csen a hűtőből. Azóta lakik a srácokkal és Yumival. Jessica hatalmas fanja a bandának, amit Yumi menedzsel, bár nem tudni, miért és hogyan, amikor még egy albumot sem dobtak a piacra. Ő a hivatalos vezetője a fanklubbnak, ezért minden fangirl tiszteli őt. Mondhatjuk ő áll a hierachia "tetején". Jessica nem a Sweet Amoris Gimnáziumba jár, ezért nem lehet tudni, hogy ő hogyan lehet távol ennyi időre az iskolájától, hiszen őt Yumi nem kérte ki. Általában ő kelti a feszültséget a házon belül, de imádnivaló személyisége miatt mindenki azonnal megbocsájt neki. Többé kevésbé. Kissé agresszív típus, ami többször mutatkozott már meg Castiellel szemben, de egyébként bárkit képes leütni ha úgy tartja kedve. Van egy nővére, Aileen, aki Lysander barátnője, ezért Yumi után Ő az, akivel a legjobb kapcsolatot ápolja. Barátja Armin.

Érdekességek:

Jessica gamer, sokat ült régebben a számítógép előtt.•

Kedvenc játéka a LOL.•

Esténként átállítja Yumi csengőhangját.•

Horkol.Rohadt hangosan.•

Cloe

Cloe modellként tevékenykedik az ügynökségnél, ahol Yumiék szintén gyakorlatoznak. Cloe személyisége kész rejtély. Nem beszél sokat, szinte ki se nyitja a száját, legalább is Yumiék társaságában. Gyerekkori álma mindig is az volt, hogy színésznő legyen. Hana a nagynénje, aki magához vette és gondoskodott róla. Amikor lefelé ível a karierje Hana küldi a Sweet Amoris Gimibe tanulni. Cloe igazi díva kinézetre. Platina szőke haja a derekáig ér és rózsaszín csíkok díszítik. Mindig elegáns göncökben járkál, nadrágban szinte sosem látni. Annak ellenére, hogy modell, nem igazán visel sminket, egy kis rúzs kivételével illetve a szemöldökét festeti, mert a természetes színével nincs megelégedve. Cloe okozza a legtöbb bonyodalmat Castiel és Yumi között, pedig egyáltalán nem ez a célja.

Érdekességek:
•Kedvenc énekesnője Avril Lavigne. Innen vannak a rózsaszín csíkok is a hajában.
•Valójában osztályelső, nem tudni miért játssza meg a az értetlent.
•Nem egy beképzelt típus.
•Ennek ellenére a későbbiekben Amber társaságához csapódik, bár annyira nem érdekli.

Aileen

Aileen a Sweet Amoris Gimi legszebb diákja, akit mindenki szeret és felnéznek rá természete miatt. Nincs olyan a suliban, aki ne hallotta volna a nevét. Végzős, egy évvel idősebb Yumiéknál. A gimnázium elvégzése után divattervezői iskolába szeretne menni. Lysander a barátja, akivel két évvel ezelőtt jöttek össze, azóta is felhőtlen a kapcsolatuk, bár még mindig nagyon sokszor jönnek zavarba egymás társaságában. Teljesen ellentéte a húgának, Jessicának. Ő nyugodt, megfontolt, okos és illemtudó. Mindig a helyzet magaslatán van. Amber már többször próbálta behálózni, de Aileen mindig nemet mondott a csábításra. Nagyon kedveli Yumit, amiért gondját viseli a húgának és kicsit sem zavarja, hogy Lysander a lánynál lakik.

Érdekességek:
•Szeretné megnöveszteni a haját, de nem igazán sikerül neki.
•Imád ruhákat tervezni és állandóan vásárolni jár.
•A legtöbb ruháját maga tervezte és varrta.

Hana

Hana egy harmincas éveiben járó, rettentő divatos nő, aki a munkájának él. Ő az igazgatója annak a cégnek, ahol a főszereplőink töltik mindennapjaikat. Nagyon elfoglalt egy ember, szinte csak telefonnal a kezében lehet látni. Tinédzser korában egy híres énekesnő volt, de már visszavonult. Amikor elkezdte a cég vezetését, magához vette az unokahúgát, aki nevelgetett, bár bevallása szerint sose akar gyereket. Őt ez nem köti le. Ambiciózus személyisége miatt abszolút elsőrangú bandát akar varázsolni Yumiékból és a későbbiekben Yumit is csábítja majd egy kis munkára. Egyébként kifejezetten sokat beszél és hadarja a szavakat. Nagyon szeleburdi.

Érdekességek:
•Festett szőke, eredetileg világosbarna haja van.
•Nem igazán kedveli Castielt.
•Sose volt még komoly párkapcsolata.

Stephanie

Stephanie Yumi édesanyja. Nagyon fiatal volt, amikor Yumival volt állapotos, így Yumit nagyon nehéz volt felnevelnie. Ezért is volt lánya régen "lázadó". Kivállóan beszéli az angol, az orosz, a francia, az olasz és a német nyelveket. Munkája is a nyelektől függ, hiszen egy általa létrehozott építészeti cég vezetése mellet ő a fordító is a főnökség mellett. A cége, amit férjével együtt vezet Angliában található és világszerte kap megrendeléseket, ezért sincs Yuminak anyagi gondja. Ritkán látogat haza, hiszen elfoglalt, de gyakran skypeol lányával. Nagyon belevaló és "laza" anyuka. Legalább is az szeretne lenni.

Érekességek:

•Minden hónapban küld Yuminak ajándékot.

•Yumi házát is ő tervezte.

•Igazán közvetlen mindenkivel.

•Yumihoz kiskorában angolul sokat beszélt, ezért Yumi is kiválóan ismeri az angol nyelvet.

Denis

?

Első díjam♥

Fhuu, hát sosem kaptam még díjat. Eléggé meglepődtem, mert nem hiszem, hogy megérdemelném, de ezúton is köszönöm Emina Crossvelnek. Millió Puszi^-^

10 dolog magamról:
1. Szeretek rajzolni, mindig van nálam egy rajzmappa.
2. Kpop, rock és metal core a stílusom.
3. Az egész életem Japánhoz köthető, már úgy 6 éves koromtól kezdve.
4. A sulinkba járt egy ghot csaj, akit titokban fanolok. Mindig mikor megláttam, belül sikítoztam és oda akartam menni hozzá autogramért. 
5. Fanolom a ghot fashiont, de a pénztárcám nem engedi meg, hogy felvegyem.
6. Két szobám van, az egyik csak a rajzaimnak.
7. Arachnofóbiában szenvedek, rettegek a pókoktól.
8. Jelenlegi kedvenc számom Asking Alexandria - The Black
9. Képes vagyok rajzolni 8 órán keresztül egyhuzamban.
10. Szeretek olvasni, a kedvenc könyvem a Végzet Ereklyéi.

Válasz a 10 kérdésre:
1. 15 éves vagyok.
2. A legtöbb inspirációt akkor kapom, amikor átváltok antiszocba, üvölt a fülemben a zene és csak úgy sétálgatok a városban. Akkor megrohamoznak meg az ötletek.
3. Nem, azonban ezek után (hálám jeléből, mint az első, aki díjat küldött nekem) követni fogom.
4. Abszolút Yumival. Őszintén, kicsit magamról is mintáztam, már ha csak a stílust nézzük.
5. Végzet Ereklyéi sorozat.
6. Neko.:)
7. Nem az, hogy nem szeretem őket, csupán... egyszer próbáltak megnézetni velem egyet, azt is hallgattam mert nem mertem kinyitni a szememet... A horror animéket viszont abszolút bestek!
8. Izé...Kedvelem a kémiát. És a fizikát, mert az év összes óráját végigrajzolom.
9. Csupán unalomból. Kedvet kaptam kifejteni egy épp aktuális történetet a fejemben, aztán valahogy leragadtam itt. 
10. Egy ideje próbálkozom vele, ez a blog előtt is voltak különféle irományaim, amik kevésbé voltak sikeresek. Nagyjából 4-5 éve.

10 kérdés:
1. Mi a kedvenc zenei stílusod?
2. Mivel foglalod el magad, ha unatkozol?
3. Melyik karakter áll hozzád legközelebb?
4. És melyik az, aki legjobban hasonlít rád?
5. Mitől kaptál ihletet az íráshoz?
6. Mikor indult a blogod?
7. Szereted az állatokat?
8. Ismerted már a blogomat, a Díj előtt?
9. Mi a kedvenc tantárgyad?
10. Mik a terveid a jövőre nézve? Mi leszel, ha nagy leszel?

10 helyett 7 blog, mivel marhára nem olvasok blogokat...
1.Triangle
2.KoreaFiction
3.Rémesen Csábító
4.Asia Fanfiction
5.Titkok Iskolája
6.Az Életem Játékai
7.Kiss Of Death

15.-16.rész

Gondoltam örülnétek egy hosszabb résznek és gondoltam minél előbb hozom, annál jobb lesz!^^ Szóval jó olvasást kívánok nektek!:D

Kétség és bátorság

Csak remegtem egy helyben a véres foltokat pásztázva és mindent megadtam volna, ha Castiel áll mellettem. Majd hirtelen egy könnycsepp keveredett el a földön pihenő véremmel.

Még sem bírtam ki, könnyek nélkül. Annyira megalázó ez az egész. Ezelőtt is keveredtem vészes helyzetbe, ami azt illeti a pubertáskorom egy kisebb részét bandázva töltöttem el és sokszor kerültem bajba. De…sosem sírtam. Még akkor sem, mikor a rendőrkapitányságra kellett a szüleimnek értem bejönniük. Még akkor sem, mikor egy csapat nagyon menőnek képzelt rossz arccal az egyik buliban csúnyán összekaptam és eltört a kezem. Most pedig pár maflástól ennyire kivagyok? Egyszerűen csak ülök itt tehetetlenül és várom a következő ütéseket, amik felsértik bőrömet, nyomot hagyva maguk után. Vagy talán megint rugdosni szándékozik? Végül is…mindegy, nem igaz? Így is úgy is nekem fog fájni.

Hogy kerültem én egyáltalán ilyen helyzetbe? Alig emlékszem már valamire, szinte az utóbbi idő teljesen egybefolyt. Nem tudok kivenni konkrét emlékeket az elmúlt három napból. Minden csak egy homályos folt, az elmém teljesen elködösült a pár órától, amit ezekkel a szemétládákkal töltöttem. A remény is kezd elszállni, hogy valaki jön és segít. Pár óra. Észre kellett volna már venniük, hogy valami nem oké a létszámot illetően. Vagy talán szándékoznak pár hét után bejelenteni az eltűnésemet, hátha addigra hazatalálok, vagy mi? Nem vagyok mellettük, nem etetem őket, nem mosok, takarítok. Nem üvöltöm le Castiel fejét. Ennyire nem tűnik fel egy ember mínusz jelenléte? Nem is érdeklem őket, ugye? Persze, miért is érdekelném őket? Hisz folyton veszekedtünk. Miattam állt hadban a társaság szintem folyamatosan. Az én állandó hisztim miatt, amiért… amiért képtelen vagyok bevallani magamnak mit is érzek. Egyáltalán… miről beszélek? Milyen érzések? Hiszen mindegyiküket pont ugyan úgy szeretem! Talán ezért okoz nekem ekkora csalódást, hogy még mindig nem kaptam hírt felőlük? Ezért fáj annyira. Ezért van egy rettentő keserű érzés a szívemben, ami  úgy érzem, minden hosszú perc elteltével egyre inkább bekebelez. A levegőt már csak szaggatottan tudom venni, roppant ideges vagyok. Nem attól félek, hogy újra bántani fog a fejkendős melák hapsi. Kit érdekel? Üssön,a míg jól esik neki. Csak mi van ha úgy gondolják a barátaim, hogy félnek? Nem akarják magukat bajba keverni. Persze, hisz biztos félnek, hogy megsérülnek. Az ő helyükben biztosan én is csak ülnék a nappali kanapéján és azon gondolkodnék, hogyan ússzam meg épp bőrrel. Biztos ők is félnek. Én sem kockáztatnám a testi épségemet másokért, akkor ők miért? Az emberek gyávák és önzőnek. Ez mindig így volt. Mentik a saját bőrüket a gyengét pedig hátrahagyják…

Szemeim hirtelen pattantak ki, ahogy megéreztem a zsebemben a rezgést, amit egy halk hang követett. Teljesen félbeszakította az önsajnálatomat, egyáltalán nem számítottam rá. Szívem sebesebben kezdett el verni és nyílvesszőként hasított a fejembe a gondolat. A telefonom. Egész végig nálam volt? Ekkora marhákat, nem vették el tőlem. Az meg megint más kérdés, hogy eddig még nem tűnt fel, hogy valami nyomja a jobb combomat. Na bumm.

-Ez meg mi? – nézett felém a piercinges, aki idő közben a verekedős pasast oltotta gőzerővel, amiért nem képes engem békén hagyni – Nála hagytad a telefonját, te barom? – És nagyon úgy néz ki a vérszívásnak még most sincs vége.

-Nyugodjál már le, elvesszük tőle és kész – Tért vissza a fejkendős tekintete rám. Nagy lépésekkel megindult felém, lehajolt és teljesen olyan érzésem támadt mintha le akarna taperolni. Ösztönösen elcsaptam a fejemet és megvártam, amíg kiveszi a zsebemből a rózsaszín telefonomat.

„Még ha folyamatosan elbukom és eldobsz, akkor sem adom fel! Még ha meg is marad a seb, mit tehetnék?”*

Ismerősen hatott a dal szövege. Lassan, magamban énekeltem tovább, még akkor is mikor a készülék a nagydarab izomagyú tenyeréből egyenesen a falon találta meg a helyét. Apró darabjaira hullott szét, és a zene abbamaradt. Lehunytam a szemeimet, lehajtottam a fejemet és gondolkodóba estem. Hogy lehetek ekkora idióta? Hát persze, hogy el fognak értem jönni! Azt hiszem a minimum az, hogy megtalálnak, ha nem akarják, hogy én szabadítsam ki magam innen és felkeressem őket. Fontos vagyok nekik, pont mint ők nekem és ezért bármibe kerül, megtalálnak engem. Mint ahogy azt én is tenném, ha velük történne hasonló. Addig futkorásznám körbe az utcákat még egy ismerős hajszálat nem találok. Barátok vagyunk. Mindannyian. Csak én vagyok ennyire pihent agyú, hogy kételkedni merek az egészben.Ha az előbbi monológomat Jessica hallotta volna, most tuti ennél nagyobb sérülésekkel terülnék el a nappalink közepén. Egyszerűen nem is értem miért gondoltam azt az előbb, amit. Teljes mértékben megbízom bennük és tisztában vagyok azzal, hogy megtalálnak. Aztán pedig szépen körbeölelnek és úgy megyünk haza, mintha mi sem történt volna. Mindenki boldog lesz és iszunk majd egy forrócsokit. Mellesleg pedig… ez a szám Jessica hívóhangja. Ő állította be nem olyan rég, mert megtetszett neki és amúgy is szokása csak úgy kérdezés nélkül átállítani más csengőhangját. És ha Jessica hívott, az azt jelenti, hogy van térerő és mobilnet elérhetőség. Ha van mobilnet a telefonom fel tud kapcsolódni az internetre, onnan pedig mindössze két perc, mire az az őrült fan lány megállapítja a helyzetemet. Szólhat a többieknek és azonnal ideállítanak, hogy megmentsék az ő félig fekete félig pink, enyhén goth stílusú barátnőjüket, akinek valószínűleg eltört pár bordája, mert fáj a mellkasa. Sebaj, rendbe jön. Sok sikert Jess, számítok rád!

*Jessica’s POV*

-Kinyomták. – sóhajtottam egyet, majd eltettem a zsebembe a készülékemet. Még mindannyian együtt voltunk az előkertben. Már csak pillanatok kérdése, hogy csapatokra oszoljunk és bejárjuk az adott terültet. Izgulok…de rohadtul…Az sem tudom ez az egész miféleképpen néz ki. Kapunk golyóálló mellényt és ilyen tök menő titkos kódokat használva kúszunk a földön, ugrálunk a tetőn és berontunk a házba? Tuti. Aztán meg leszereljük pár jól összpontosított rúgkapálással a béna bűnöző bácsikat, akik sikítva menekülnek előlünk. Egyértelmű. Igazi hősök leszünk! Aztán pedig híresek. És kitüntetéseket kapunk. Meg találkozhatunk az amerikai elnökkel, aki meghív minket a saját nyaralójába Hawaiira.

-Valószínűleg feltűnt nekik a csörgés – nézett rám egy kedvesebb zsaru a sok undok béka közül – és elvették majd tönkretették. Nehéz más szituációt elképzelni. Nyilván ők sem örülnek neki, ha Yumi felveszi a telefont és csevegni kezdetek egymással.

-NEMÁR! – kaptam azonnal sokkot – Jézus Mária, Szent Antal segíts meg… a telefont?! Telefon nélkül az élet egyenlő a nullával! Nem tehetik ezt! Pereljünk most azonnal! Ezt nem tűrhetjük, szabad országban élünk. Castiel hívd a zsarukat!

-Itt állnak körülötted – Ja, tényleg! Az előbbi srác úgy tűnt megijedt tőlem, mert elkezdett lassan hátrálni a közelemből. De most miii? Totál igazam van. Próbálnátok meg egy teljes hétig telefon, internet és miegymás nélkül létezni! Lemaradsz úgy kb. mindenről, ami a nagy világban történik. Rettentően fontos facebook posztok várnak rád minden egyes nap, mikor felnézel és az Instagram. Hát az a legjobb.

-És valójában téged akarnak elvinni egy elmegyógyintézetbe – Lépett mögém Nathaniel és megsimogatta a hajamat, mint valami kutyát.

-Honnan tudták meg, hogy papírom van a fogyatékosságról? – Néztem bambán a kopasz, nagydarab főnökre,akit egyszerűen csak Főnöknek hívunk. Nem tudjuk az igazi nevét, szóval Főnök. Aztán meg, tudtommal Alieen fiókjában van minden személyes iratom, mert ott tuti nem kutakodnának. Oda rejtem a dolgaim. Sok dolgom van. Igazán…sok…

-Eddig komolyan azt hittem szimplán szőkeség fakad belőled – nézett rám karba tett kézzel Castiel –De úgy tűnik te tényleg súlyos eset vagy…

Ha nem tudnám mennyire ki nem állhatják egymást, azt hittem volna Nath rámosolygott Castielre az előbbi beszólásáért. Aztán persze csak beképzeltem, mert Nath már rég Lyssel beszélgetett és a másik irányba fordult, háttal nekem. Persze, hagyj csak itt!

-Örülök, hogy ebben a helyzetben neked van erőd viccelődni – Vágtam be a durci cicapofit. Komolyan mondom! Yumi szenved, telefon nélkül, nekem kitudódtak a magánügyem és az egész világ immáron falatozhat belőle, erre ennek van ereje poénokat röptetni a levegőben. – Nőj fel!

-Én?!

-Elnézést kérek, - lépett mellénk Főnök – de szeretném bejelenteni, hogy indulunk. Tartsák magukat a megbeszéltekhez, mert nincs kedvem a kedvenc bírónőmet meginvitálni egy kávéra azért, hogy ne én vigyem el a balhét, ha netán valamelyik civil megsérül. Pikkel rám az öreglány és aligha hiszem, hogy eltussolná az ügyet ha szépen rebegtetem a szempilláimat.

Mindenki felvette a komoly arcát és követni kezdtük azokat a tiszteket, akik mellé beosztottak minket. Mi Castiellel két hekust kaptunk, akik látszólag nem igazán díjazták az ötletet, hogy mi is velük tartsunk. Tök bunkók voltak. Igazából tudomást sem vettek rólunk. De mindegy, akkor is megyünk. Ez van, babáim.

Beszálltunk az autóba, libasorban megindultunk és megcéloztuk azt a területet, ahol elvileg fogva tartják Yumit. Olyan furcsa érzésem van. Nem, nem rossz előérzet. Inkább csak valami nem áll össze ezzel az egésszel kapcsolatban. A zsaruk tudták merre van a területe a bűnözőknek, még sem léptek eddig semmit. És miért engedik meg, hogy mi is menjünk? Kezd érdekessé válni a helyzet, az egyszer biztos.

Legalább fél óra kocsikázásra van tőlünk az emlegetett terület és ez idő alatt az első két ülésen helyet foglaló fiúkák nem szóltak semmit. Sem hozzánk, sem egymáshoz. Hét nem igazi úriemberek? Levegőt azért vettek? Castiellel pedig csak pár mondat erejéig nyitottuk ki a szánkat.

-Szerinted a többiek is ilyen rohadt kedves rendőrkutyákat kaptak? – Könyökölt fel az ablakba és kifelé bámult. Óvatosan ránéztem és abszolút látszott rajta a feszültség. Kissé meglepődtem. Sosem gondoltam volna igazán, hogy tényleg ennyit számít neki Yumi. Igazából egész idáig jó volt őket cukkolni, én egész viccesnek tartottam a témát. És az is tény, hogy nem unszimpatikusak egymásnak, ez kiderült az utóbbi együtt töltött időben. De azért arra sem számítottam vagy inkább számítottunk, hogy aztán elkezdődik a féltékenység párbaj. Ami által mindketten szenvednek belül, de azért sem mondják ki, hogy „bocs, szeretlek”! Most pedig eljutottunk oda, hogy Yumi sehol, Castielt meg mindjárt vihetjük az idegosztályra. Nem igazán vágom a helyzetet…Ez az én értelmi szintemnek túl bonyolult. És ha megtaláljuk Yumit, mi lesz? Egymás nyakába borulnak és boldogan élnek, míg meg nem hallnak? Vagy az is egy opció, hogy mindketten folytatják a örök hisztit, mi meg vehetjük be a sok aszpirint a fejfájás ellen, amit ők okoznak. De végül is mindegy. Yumi megmentése az elsődleges feladatunk.

-Én Főnökkel akartam volna lenni – Szerintem tök jó fej. De úgy tűnik, csak én gondolom így, mert megkaptam a szokásos WTF? fejet Castieltől, amit úgy nagyjából mindig látok, ha kinyitom a számat a társaságában. – Most meg mivan? Nekem szimpi.

-Sosem említetted, hogy a kigyúrt, kopasz öregemberek jönnek be – bökte meg az oldalamat. Blahh. Nekem? Ez totál abszurd.

-Nyilván azért nem említettem ilyen dolgot, mert általában a te szerelmi életedről hallunk sztorikat a házban – meglephettem a kijelentésemmel, mivel felemelte szemöldökét – És mellesleg sosem kérdezted, de ha igazán tudni szeretnéd, van barátom.

-Nem mondom komolyan?! – tört ki teljesen magából egy ordítással – Ki az a balfácán?

Bezzeg, ha én beszélnék így Yumiról vagy netán a szőke plázacica Cloeról, rögtön én lennék a fő gonosz a történetben, mi? Áh, mindegy. Legalább már nem az a savanyú uborka, mint három perccel ezelőtt. Bár inkább visszatérhetne az antiszociális énjéhez, ha nem talál más szórakozását, mint az én vérem szívását.

-Armin a neve, te nyomorhozó! Különben is tudd meg, hogy ez a „balfácán” többször ki lett tüntetve a gamerek közösségi portálán, mint legaktívabb és leghatékonyabb tag egész Franciaország területén.

-Zsák a foltját…Egy fél pillanatra sajnáltam a gyereket.

Majd pedig szépen megérkeztünk. Egész végig lekapcsolt szirénákká és lámpákkal jöttünk, igyekeztünk élni a meglepetés erejével. Ahhoz képest, hogy ez a hely eléggé felkapott, furcsa mód csendes volt így este tíz felé. Pedig ilyenkor kéne hemzsegnie a népnek, nem? Mi legalább is, Yumival ilyenkor kezdünk el visszaamortizálódni és bevetjük magunkat az internet világába. Sorikat nézünk meg egyéb dolgokat. Az ember azt gondolná, mások is elemükben vannak ilyentájt.

Mindenki kikászálódott az autóból és amint ki akartam nyitni a szám, hogy üdvözöljem rég nem látott barátaimat, lepisszegtek. Nem igazán jött le a tantusz, hogy miről van szó, ezért megpróbáltam megkérdezni, aztán kaptam egy tockost hátulról. Azonnal odakaptam és káromkodni akartam egyet, mikor Castiel, akitől a nyaklevest is kaptam, befogta a számat. Odahajolt a fülemhez és suttogni kezdett, de annyira, hogy még így is alig hallottam meg.

-Maradj csendben, vagy különben lebukunk, te anyaszomorító! – Pár másodperec után leesett miért is kellett mindez. Azt beszélgettük még az előkertben, hogy egy hang nélkül kell átkutatni az utcákat. Még tökmenő kézjeleket is kitaláltunk a jelzés miatt. Persze a felét már elfelejtettem, de no para. Majd improvizálok. Csak nem lehetnek olyan nehezek.

A felállás úgy nézett ki, hogy egy rendőr ment elől, aztán mi és a sort a másik csávesz zárta. Így kezdődött el minden. Bár ki voltak világítva az utcák, így is akadtak olyan sikátor részek, amikor egyenesen úgy éreztem magam, mint egy vakond. Próbáltam az előttem haladó Castiel pólóját markolászni, nehogy hasra vágódjak, mint anno a szőnyegen, de az a szemét mindig fejbe vágott a könyökével. Ha nem fogadtunk volna teljes szótlanságot az elkövetkezendő egy órára, esküszöm letolom a sárga földig. Ő engem csak ne veregessen! Mert ha bunyóra kerül a sor, úgy is én nyerek. De megküzdeni nem akarok vele, nehogy kárt tegyek abban a morci pofijában.

Negyed óra elteltével ismét egy sötétebb rész belsejébe kerültünk, ahol megint elhagyatottnak tituláltam magam az esetlenségem miatt. Majdnem minden rohadt kavicsban megbotlottam és párszor nekiestem Castiel hátának, aki újfent bántalmazni merészelt a könyökével. Ha ennek az egésznek vége, el kell beszélgetnünk erről a kis incidensről az biztos. Fizikai bántalmazást vet be egy védtelen lány ellen! Hát nem igazi őstulok azzal a vörös fejével? Hirtelen az első ürge megtorpant, aztán Castiel is, én pedig egyenest, gőzerővel nekimentem. Marhára nem jött neki be a szitu, ezért egy halk káromkodást hallottam kicsusszanni a szájából. Lehet igazából nem is volt olyan halk. A fenekemre huppanva érkeztem földre és amilyen csendesen csak tudtam feljajdultam. Úgy hallottam, mintha az adóvevőn beszélgetne az első zsaru egy másikkal, bár nem voltam benne biztos. Elméletileg lakatot tettünk a szánkra, nem? Akkor mit beszélget az az egyenruhás majom? Fájó tagomat fogdosva tápászkodtam fel a piszkos sikátori földről, mikor felénk fordult az előbbi rendőr.

-Ami azt illeti, nem mondtunk el maguknak mindent – furcsán felvontuk a szemöldökünket – Már megkaptuk a felhatalmazást, szóval beavatom önöket. – Várt néhány pillanatot, addig az egész testével megfordult és szembe találta magát Castiellel, aki nagyjából fél fejjel magasabb volt nála, ezért kissé meghátrált. – De előtte vissza kell mennünk az autókhoz.

*Yumi’s POV*

Oldalra pillantottam és észrevettem teljesen szétesett telefonomat. Azt már biztos nem lehet megjavítani…Pedig tele volt sok fontos képpel, videóval és jegyzettel! Hogy pótoljam ezeket be?

A fejkendős időközben észrevette, hogy az arcomról mindenféle negatív érzelem eltűnt és szinte totál közömbösen ülök, megkötözött csuklókkal. Nem értem mi ezen az annyira csodálkozni való. Rólam beszélünk, kérlek! Belevaló csaj vagyok. Ennél voltak már durvább verekedéseim is, ez aligha fog most megkottyanni a régi emlékekhez képest.  

-Na mivan? Csak nem felcsillant a szemedben a remény, hogy megtalálnak a kis barátaid? – Guggolt le hozzám a kedvencem a három tag közül, a fejkendős, agresszív melák. Ujjait végighúzta sebes arcbőrömön és megpróbálta felemelni a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.

-Tudod Bogaram, – tette fel lábait az asztalra a piercinges – ha ide is találnak, az gáz lesz. Erős fegyvereink vannak és nekünk nem telik semmi energiánkba szétloccsantani a fejüket. Inkább abba reménykedj, hogy egyedül neked fog fájni az egész.

Bevallom, ezen én is gondolkodtam egy kicsit. Mármint, kit érdekelt, ha nekem bajom esik? Megkaptam már a magamét az előbb. Azonban a többiek akármennyire is elszántak, ha egyedül jönnek, tuti nem sikerül megúszniuk balhé nélkül a mentőakciót. Castiel meg Jessica talán megverhetnék őket, de fegyverek nélkül semmire sem mennek. Remélem kitaláltak valami rohadt jó tervet, amivel kivihetnek innen, mert kezd előjönni az allergiám a sok portól. Meg az is jó lenne, ha hazafele beugranánk a kórházba. Azt hiszem, ezek nem lesznek túl gyorsan gyógyuló sebek.

-Eddig felmértem a kettőtök intelligencia szintjét – Nyitottam ki a számat. Gondoltam húzom egy kicsit az időt, hátha addig megered a nyelvük és végre megkapom a választ, hogy ki és mit akar tőlem. Őszintén, már sok lehetőséget lefuttattam magamban, de nem jutottam semmire – De a harmadik, úgy hiszem, antiszociális tagotokról még semmit sem árultatok el. Kíváncsivá tettek egy csöppet.

Mindhárman az asztal mögötti székben ülő, szolidabb srác felé fordítottuk a fejünket. Idő közben feltűnt, hogy igazán vékony, a bőre kissé sápadt és talán így első látásra azt mondanám, velem egyidős lehet. Jó nem? Fiatalkorú bűnöző. A rejtélyes fazon alig reagált valamit a kijelentésemre, pedig szerintem érhetően fogalmaztam, hogy mutatkozzon be nekem ő is. Annál könnyebb lesz személyleírást adni a rendőröknek, ha végre ideérnek az este folyamán.

-Hát igen, ő még új srác. Mi sem hallottuk még igazán beszélni. – Fonta össze a karjait a piercinges maga előtt és gondterhelt arcot vágott. Legalább egy ember akad, aki hajlandó figyelembe venni a jelenlétemet.

-Neked, amúgy meg semmi közöd ehhez! – Duzzadt ki egy ér a halántékán a kendős hapinak, aki időközben eltávolodott tőlem és visszalépett az asztalhoz, ahol a többiek helyet foglaltak. Már nyitottam volna a számat, hogy visszaszóljak valami frappánsat, amit kiötlöttem, azonban csörömpölés hallatszott a fejünk felett. Amióta idekerültem, leszűrtem, hogy egy pincében lehetünk, mivel nincsenek ablakok és viszonylag hideg van. Ezek szerint valaki betéved a fent elterülő épületbe. Áhh, biztos megjöttek értem!

-Mi a franc? – ugrott fel a piercinges az asztaltól, ahogy lejött neki a helyzet.  – Megyek és megnézem!

Azzal félretolta bőr kabátját és láthatóvá vált az övéhez erősített fegyver, amit valószínűleg használatba is vesz majd. Kinyitott egy vastag, fém ajtót és eltűnt a sötétben.

-Igazi pech – Csóválta meg a fejét a fejkendős. Felült az asztalra tetejére és onnan nézett le rám. – A kis haverjaid elértek a végéhez.

Sikítások visszhangoztak mindenfele és élesen hasítottak a dobhártyámba. Izzadni kezdett a tenyerem és a homlokom, hajam pedig cafatokban tapadt a bőrömhöz. Az előbbi kijelentése után, a bántalmazó fickó csak mosolygott és gondolom magában nevetett. A sikolyok tovább folytatódtak és egyre hangosabbak és tisztábbak lettek a pillanatok elteltével. Nekem pedig egyre inkább lüktetni kezdett a fejem. A vékony sikolyok nem lehettek más, ehhez kétség sem fér – Jessica!

Újra úrrá lett rajtam a félelem és magamban imádkoztam, hogy sértetlenül lássam viszont a barátnőmet. A fejemben lejátszódtak a legrosszabb lehetőségek, de közben próbáltam szidalmazni magamat, amiért rögtön ilyenekre gondolok. Olyan pesszimista vagyok! Rettentően aggódtam és mikor közelebb értek a sikolyok amik… amik rohadtul nem sikolyok voltak, hanem mindenféle gyorsan elhadart szó, szitkozódások, fenyegetőzések. És a világ legnagyobb marhaságai, amik éppenséggel a helyzetet nézve, nem vágnak ide. Egy kő esett le a szívemről, amikor egy ismerős, őrült és szómenésben szenvedő lány fejét véltem felfedezni az ajtóban.

-Engedj már el, basszus. Anyád nem tanított meg, hogyan kell viselkedni a lányokkal, hmm? Tudod, attól nem imponálsz, hogy a hajamat téped, mint az oviban. A ruhám ráncigálását is befejezhetnéd, mert kezdek bepöccenni! Ó, szia Yumi! – A piercinges Jessicát húzta maga után. Láthatólag semmi baja nem volt, és ezt nem abból következtettem le, hogy egy karcolás nem látszódott rajta. Eleven volt és hülye. Mint mindig, mikor totál egészségesnek mondható. – Mi a mizo?

-Ezt meg mire véljem? – ugrott le az asztalról a fejkendős – Miért van életben? – Szúrós pillantásokat vetett a társára és Jessicára is egyaránt. Nem tetszett neki Jess arca, az tuti.

-Tudod, kárt tettél az áruban. Ez a kiscsaj pedig pont megfelel a főnöknek, szóval arra gondoltam, hogy odaadhatnánk, mint ajándék. Ha majd nem kell neki, eldobja és kész – Lökte oda a társának a rúg kapálózó Jesst – Most pedig kötözd oda őt is!

Erősen igyekezett tartani az örökmozgó lányt a kigyúrt karjai között, de még így is nehéz volt elrángatni egészen hozzám. Pedig nem volt több mint három méter. Félúton a fejkendős megtorpant és eszeveszett üvöltözésbe kezdett majd az egyik kezével elengedte barna hajú barátnőmet és rázni kezdte a levegőben a fájó végtagját. – Basszuskulcs, ez megharapott!

-Így jártál – lépett mellé a másik is és végre kettejüknek sikerült a földhöz ragasztaniuk Jesst, akinek a csuklóját hasonló kaliberű, szúrós kötelekkel rögzítették, mint az enyémet. Majd pedig mind a ketten visszaballagtak az asztalukhoz és hosszas beszélgetésbe kezdtek, aminek a részleteit nem sikerült kivennem, mert a magas belmagasság totál elnyelte a halk mondataikat. Pedig jó lett volna megtudni még is mire készülnek a továbbiakban. Nem igazán csipáznám, ha úgy döntenek, hogy valamelyikünk még sem érdemli meg a találkozót azzal az arccal, akinek elméletileg én kellek. Ezért maradt a második lehetőség. Csevegek egy kicsit Jessicával.

-Hogy kerülsz te ide? – szegeztem neki kérdésemet.

-Jajj, hát csak épp Casti…Jézuska! Szörnyen festesz! – fordította a tekintetét felém, ami kissé meglepett, mert majdnem háttal ültették mögém. Nem fáj neki, hogy mindjárt kitekeredik a nyaka? – Be kell néznünk a kórházba. Melyik melák tette ezt veled? Kibelezem! Csak előtte el kéne rágni ezeket a rohadék köteleket. Be kéne tanítani a patkányokat, mint a filmekbe, hogy segítsenek nekünk.

-Hol vannak a többiek? – próbáltam mozgatni a karjaimat feltűnő mentesen, hátha meglazul a kötél. Esély nem volt rá. Marhára erősen kötöztek meg és ezzel inkább csak a csuklómat sebesítem tovább.

-Áhh, ők! Hát tudod…

A mondatát nem tudta befejezni, ugyan is szirénázó autók hangja szakította félbe. Nem is egy! Egyáltalán nem volt szabályos a zaj, ezért sikerült leszűrnöm, hogy több rendőr kocsi is lehet odakint. Mindenki felkapta a fejét én viszont az asztalnál helyet foglaló bagázsra néztem inkább. Látszott rajtuk, ahogy elönti az agyukat a kétségbeesés és a méreg. Erre nem számítottatok bogaraim, mi? Pillanatok eltelte alatt rohantak az ajtóhoz, fegyverekkel a kezükben és a fülüket a tákolmányra tapasztották. Pár percig megfagyva és néma csendben hallgatóztak.

-Innentől lép érvénybe, amit megbeszéltünk! Úgy saccolom három autó van kint. Öt perc múlva hozd az árut kifele, kint várunk rád! – Adta az utasításokat a csendes fiúnak, aki elméletileg a harmadik és egyben utolsó tagja volt a triónak, akik miatt ide kerültünk. Felhúzták fegyvereiket és berúgták az ajtót, majd ismét nem lehetett látni semmit belőlük.

Mély csend telepedett a bent maradt emberek közé, amit Jessica tört meg alig egy szempillantás alatt.  

-Nincs kedved leszedni a köteleket rólunk, Armin?

Ez normális?! Megkérdezi a maffiabanda egyik tagját…Armin? Mivan?!

Most komolyan, az ő állítólagos barátja van velünk? És segít nekünk? Mi a rák? De hát…Ez… Úristen, hova kerültem…

-Amint bejöttél, tudtam, hogy az álcámnak annyi – egy mosoly közepette lépett elénk. Leguggolt és először a Jessicát fogva tartó akadályt iktatta ki, segített neki felállni majd én következtem. Velem óvatosabban bánt, hisz amúgy is totál le voltam strapálva. Az oldalamat fogva bicegtem kicsit odébb, hogy velük szembe tudjak fordulni és kérdőre vonni ezt az egész helyzetet, de megelőzték a kérdésem elhangzását. Jessica belekarolt a barátjába és egy fülig érő vigyor keretében számolt be nekem a történtekről. Leesett állal hallgattam végig.

-Ugye milyen menci? Erre nem számítottál, az tuti! Épp meg akartunk keresni téged, amikor beállított Kentin egy zsaruval és közölték, hogy elraboltak téged. Castiel majdnem beverte Kentin képét, Lysander szedte szét őket, nekem meg lejött a körmöm. És bibis lett a bőröm, nézd meg! – orromba tolta a könyökét, amit egy fintorral díjaztam – Utána meg megtelt a nappalink zsarukkal, és megitták a kávékészletünk egy bő tartalmát! Aztán meg csapatokra oszolva eljöttünk érted! Hát nem nagyszerű? Azonban egyszer csak közölték velünk, hogy Armin beépült mint valami kém, ezért is van szükségük egy önkéntes jelöltre, aki bemerészkedik a területre és megnézi, hogy minden okés e vele. Akkor jöttem én a képbe. A hősies önfeláldozásomnak köszönhetően és minden más bátor cselekedetem miatt…

-Ebből egy árva szót sem értek! Lassíts már.

-Ne haragudj, tudjuk most össze vagy zavarodva. Rendőr vagyok a helyi állomáson, a dolgom most már több hónapja, hogy elkapjam a heroin bandát, akik most ütöttek tanyát a városban. Így hát beépültem és információkat szivárogtattam ki folyamatosan. Jessica azért kellett, hogy a főnök megbizonyosodjon róla, miszerint az álcám nem lepleződött le és épségben vagyok. Jessica egy kis rádióval jelzett a kollégáimnak, akik immáron biztosra tudták az épségemet. Jelenleg kint tartóztatják le a két behajtót, akik ennek a bandának dolgoztak, utána pedig bejönnek értünk. Sajnálom, hogy nem tehettem semmit, amikor bántalmaztak, de kockáztatta volna a tervet. Ez pedig nagyon fontos volt a részünkről.

Az állam a földet súrolta, mire ennek az egész monológnak vége lett. Azt vágtam, hogy bonyolult helyzetbe kerültem, de hogy ennyire! Párszor még át kellett ezt az egészet rágnunk, mire felfogtam mi is történt körülöttem és utána pedig csak a szempilláim mögül vizslattam feléjük. Eddig totál abba a hitben éltem, hogy Armin egy kocka, aki minden nyáron a monitor fény előtt barnul. Legalább is totál ez esett le az első találkozásunk alkalmával. Erre most kiderül, hogy amúgy az életét kockáztatva épült be egy bűnözőkkel teli bagázsba és a rendőröknek dolgozik. Ezért nem stimmelt ez az egész.

-Még is mikor volt neked lehetőséged jelezni a rádióval? – Értetlenkedtem Jessica felé célozva a kérdést.

-Mikor DNS mintát vettem tőle – mindketten megtorpantunk és értetlen fejet vágva meredtünk rá – Jajj már! Mikor megharaptam. Elengedett én meg megnyomtam a gombot és kész. – Érdekes egy megoldás, de ez is egy lehetőség, az egyszer már biztos.

-Ne hidd, hogy ezek után szívesen csókolózom veled…

Órákon keresztül ülhettem a hideg földön, véresen és sebesülten utána pedig egyik pillanatról a másikra egy szerelmi civakodás kellős közepébe csöppenek. Ki hitte volna ezt az egészet. Az biztos, hogy ha a gimiben ezt elmesélem, totál idiótának fognak tartani. Tényleg, ezt még meg sem emésztettem rendesen. Az újságok biztosan írni fognak az esetről és mire mi visszamegyünk a suliba, valószínűleg már mindenki tudni fog Yumi kalandjáról a drogdílerekkel. Ez most nem tudom nekem jó e vagy sem. Mert oké, páran tuti szóba fognak velem állni ezek után, de nincs kedvem ahhoz, hogy mindenki ezen rágódjon. Aztán lehet igazából senkit sem fog érdekelni.

Lövések hallatszottak és felkaptuk a fejünket. Hirtelen minden gyanús csendbe borult és lépéseket hallottunk közeledni felénk. Armin automatikusan lökött minket hátrébb és a fegyverét fogva állt elénk. A lépések egyszer csak megálltak és nyikorgó ajtóban egy ismerős vörös fej tűnt fel.

-Végre megvagytok! – lépett be a pincehelyiségbe Castiel.

__________________________________________________________________________

*Yumi csengőhangját itt meghallgathatjátok, ha valakit esetleg érdekel!^^ Nagyon szeretem a szövegét!:D - https://www.youtube.com/watch?v=klavBFhUVBc

14.rész

Itt is lenne a következő megígért fejezet. Köszönöm, hogy türelmesek vagytok velem és a lustaságommal szemben! Boldog új évet és kellemes olvasást kívánok!^^

Barátok

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el amióta ide kerültem. Pár óra, talán? A lényeg, hogy itt ülök a földön, kezem és lában szorosan megkötözve erős szálú kötéllel, ami belevág a húsomba. Ennek nyoma fog maradni, az biztos. A hajam immáron kócosan állt a szélforgó minden irányába, izzadtam az idegességtől és a ruhám is több helyen elszakadt. Pazar látványt nyújthattam, annál is inkább, mert nem egyszer kaptam el beszélgetések foszlányát, amiben hitetlenkedve kérdezték egymástól, miszerint „biztos ez a csapzott csaj kell neki?”. Apropó kérdezték. Velem együtt ebben a sötét, ablakok nélküli pince szerűségben még három másik fekete bőrkabátos, amolyan motoros fickó ült egy asztalnál. Az egyik, akinek hét piercing volt a fülében, egyenesen velem szemben, hogy lássa minden mozdulatomat, nem mintha mertem volna a levegővételen kívül bármit is tenni. A másik kettő pedig körülötte és úgy tűnt kártyáznak. Az egyiknek kendő takarta a kopasz fejét, tőle sok káromkodást hallotta az utóbbi időben. A harmadik tag pedig valamivel visszafogottabb volt, alig szólalt meg, bár az arcát pontosan nem láttam csak szürke elmosódásokat. A három tagnak eszébe sem jutott még hozzám szólni sem, én meg nem vagyok idióta, hogy faggatózzak jelenlegi helyzetemben. Pedig iszonyúan furdalt a kíváncsiság , hogy még is mi a francot akarnak tőlem. Tőlem, aki eddig teljesen átlagos életet élt, suliba járt, kikapcsolódott a barátaival és menedzserkedett egy feltörekvő banda számára. Akkor meg miért kerültem ide? Sosem voltak rossz kapcsolataim, Ambert leszámítva. Megfordult a fejemben többször is a neve, amikor gondolkodóba estem, de gyorsan elhessegettem ezeket a rossz előítéleteket. Azért Nathaniel húga sem lenne ennyire őrült és galád. Csak nem szabadít rám egy egész maffia bandát, ugye? Kétségeim támadtak az ügyről, azonban nem volt időm jobban belesüllyedni az elméletemben, mert a fejkendős pasas felállt a székéből és felém indult.

-Szóval a főnök az ilyen punk libákra nyáladzik? – állt meg előttem – Elég szar az ízlése. Még is ki festeti ilyenre a haját, heh?

Lenyúlt, megragadta a hajamat és kényszerített, hogy egyenesen a sötétben fénylő szemébe nézzek. Olyan üres volt a tekintette, mint egy fehér falnak. Semmi sem látszódott benne…és ez megrémisztett.

-Öcsém, ne szórakozz az áruval, – köpte oda a mondatot a piercinges melák – ha kárt teszel benne nem kapjuk meg a lóvét. És akkor ki fizeti meg azt a rohadt két hetet, amikor figyelemmel kísértük a  kislányt?

Hogy mi? Már két teljes hete a nyomomban loholtak, mint holmi ölebek? El sem hiszem, hogy fel sem tűnt. Hihetetlenül sajnáltam magamat amiért ennyire ostoba és figyelmetlen voltam magammal. Lefoglalták az agyamat a folyamatos veszekedések Castiellel és egyéb hülyeségek. Ők pedig szépen kihasználva lestrapált agyamat, úgy követtek, mint az árnyék.

Felbőszített ez az egész és hatalmába kerített a nyomorúság. Fogalmam sincs mitől lettem ennyire bepipulva, de hirtelen felindulásból végre kinyitottam a számat.

-Még is kinek kellek? – A kendős fickó újra rám nézett és erősebben szorította a hajamat. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy meglepődött volna a kérdésen.

-Elég, ha annyit tudsz, nem vagyunk a barátaid – Ördögi vigyor ült ki rém ronda arcára. – Szerintem eljátszadozhatnánk veled, amíg várjuk a következő utasítást.

-Remélem tudják, hogy ezt nem viszik el szárazon. Már feltűnt a barátaimnak és a családomnak, hogy eltűntem, így alig pár perc és itt lesznek, ami gondolom számukra nem túl jó hír – Meglepett saját hangszínem. Egy cseppnyi félelem sem mutatkozott rajtam, főleg ahogy a szemeim szórták a szikrát az előttem álló alakra. Azonban belül hihetetlenül féltem. Vajon tényleg észrevették e már, hogy hűlt helyem? Kentin biztosan, hiszen az orra elől vittek el. Csak volt annyi esze és rögtön kerestetni kezdett vagy szólt Castielnek. Fogalmam sincs mi vár rám. Kérlek, siessetek értem!

-Hogy felvágták a nyelved! – Hajolt arcomban és bőrömön éreztem meleg leheletét. Undorító. Hajamat még mindig tartotta, azonban máik kezével állam alá nyúlt és úgy farkas szemeztünk tovább – Kár lenne egy ilyen csinos pofiért. Ha nem kéne sértetlenül átadnunk, már rég félholtan hevernél a földön. Annál szebb látvány nem is lenne.

-Ne gondolj ilyenekre! – förmedt rá a piercinges – Megmondtam, nem? Hozzá ne érj, mert nem azért melóztam ennyit, hogy üres kézzel távozzak a te beteges perverz vonzódásod miatt. Miért jó neked állandóan azzal dobálózni, hogy így meg úgy vered meg a csajokat? – Szóval kifogtam egy totális szadista állatot. Remek. Fogva tartóim közül eddig egyedül a hallgatag, szolid srác tűnt az egyetlen emberinek. Bár nem tudom mennyire lehet emberinek titulálni azt, hogy közreműködik az elrablásomban.

-Pofa be! Azt csinálok amit akarok!

Nyilván felkapta a vizet a társa fegyelmezésére, mivel kihasználva tehetetlen állapotomat, belém rúgott pont eltalálva a gyomorszájamat. Néma sikolyra nyílott a szám, hangot nem mertem kiadni, mivel semmivel sem volt kedvem adni az élvezetére. Vasas ízt éreztem meg a számban ahogy összeszorítottam a fogaimat, hogy legyűrjem a fájdalmamat. Vér. Elharaptam a nyelvemet, hogy inkább arra koncentráljon az agyam, mintsem, hogy ide hányjak a cipőjére a bántalmazómnak. Szemem lassan könnycseppek áztatták, de nem sírtam. Nem sírhattam, mert akkor gyengének mutattam volna magamat előttük. És én nem vagyok gyenge. Igen is erős leszek végig. Bármi történik velem, nem fogok sírni.

A fájdalom tompulni kezdett hasamban és minden bátorságomat összeszedve néztem újra bele a kendős szemébe. Tisztában voltam vele, mi lesz a következménye annak amit mondani fogok. Tudtam, fájni fog. De… Hogy nézhetnék legközelebb Castiel szemébe, ha most hagyom, hogy pár bőrszerkós, felnőtt férfi megalázzon? Több vagyok én ennél. És ezt be is bizonyítom.

-Csak…ennyire futja?

*Jessica's POV*

-Az az idióta! Ha megtalálom esküszöm felpofozom! Feltéve ha megtalálom. Most mit csináljak? Biztos szörnyen fél és éhes és fázik! Vigyek magammal a keresésére egy pokrócot meg egy szendvicset? Nem inkább elviszem a kedvenc nyusziját, amivel minden este alszik, hogy megnyugtassa. Istenem, Yumi kérlek ne haaalj meeeeg! Szükségem van rááááád! Yumi bárhol vagy, ezentúl megígérem, hogy igazi barátnő leszek. Hallod? Főzök és mosok magamra, rendbe szedem én Castiel fejét és alszom a kanapén messze a szobádtól. Yumihhiiiiiii~! – Lábam megakadt a felgyűrt szőnyegben és hasra estem – Aúcs!

-Na végre befejezted a rohangálást a nappaliban…

-Kisasszony, kérem! Nyugodjon meg, van nyomunk amin el tudunk indulni. A barátnőjét meg fogjuk találni, legalább is mindent megteszünk érte. – Próbálta meg csillapítani a bajszos öreg rendőr a helyzetet. Megtesznek mindent, mi? Hát azt megnézném. – A fiatal urat kikérdeztük már – nézett Kentinre – és szinte biztosak vagyunk, hogy a barátjukat a helyi drogdíler vitték el.

Castiel, ki eddig ökölbe szorított kezekkel állt, egy szó nélkül most felkapta a fejét. Szemei forrtak a haragtól és a bosszútól és a hanglejtése sem volt valami kedves, amikor kinyitotta a száját. Totál feszült volt.

-Ezt mégis, hogy érti? – nézett a rendőrre – Miért keveredett bele Yumi ilyen ügybe?

Ha tippelnem kellett volna, azt mondom Castiel aggódik. Bár Castielről beszélünk, aki már többször bizonyította önfejűségét. Elég furcsa volt így látni.

Közben sajgó lábamat fogva a földön ültem és figyeltem a történteket. Nathaniel hozott nekem egy kis kötszert, mert szépen felrepesztettem a körmömet és a bőröm is több helyen lemorzsolódott. Jajj, Yumi drága! Csak légy épségben!

-Nos, - állta Castiel halálos pillantását a rendőr – az elmúlt fél évben, nem ez az első eset. Több lányt is vittek el, szám szerint tizenkettőt. Szinte mindegyik esetet a mostanában eléggé aktív drogdílerekhez köthettük, akik úgy tűnik leánykereskedelemmel is foglalkoznak. Úgy tudjuk, a hatáskörük egész Franciaországra kiterjed.

Néma csend keletkezett, én még mindig a földön ültem és Nathaniel fogta a kezemet. Gondolom látszott rajtam a sápadtság és attól tartott, nehogy elájuljak. Lysander Castiel remegő vállaira tette a kezét, Kentin pedig a rendőr mögött állt az ajtón kívül. Mindannyiunkban ugyan az a kérdés fogalmazódott meg, de egyikünk sem merte kinyitni a száját. Mert…mert féltünk a választól. Sosem féltem még ennyire. Végül Castiel vetette fel a hátborzongató témát.

-Hány lányt találtak meg?

A rendőr arca megfeszült és összeszorította száját. Nyilvánvalóan nem akart válaszolni Castielnek. Most először sütötte le szemeit a földre és csak kis idő után szólalt meg; - Mindössze…egyet. És ő is… halott volt.

A számhoz kaptam a kezemet. Sikítani akartam, de minden a torkomon akadt. Castiel egy szempillantás alatt félrelökte a rendőrt és Kentin előtt termett. Felemelte öklét és habozás nélkül Kentin arcába nyomta, aki a földön terült el. Rávetette magát és úgy püfölte tovább.

-Miattad..! – ragadta meg Kentin ingét és úgy húzta fel magához – Ha bármi történik vele, nem úszod meg! Beverem a képed, hallod?

A rendőr jelenléte látszólag egy kicsit sem zavarta Castielt mert úgy verte az alatta fekvő fiút, mint valami box zsákot. Kentin arca már szinte mindenhol lila foltos volt, orrából ömlött a vér, azonban egy percig sem próbálta lelökni magáról a vöröst. Talán…bűntudata volt? Úgy gondolja, megérdemli, amit kap? Fogalmam sincs, mindenesetre nagyon horrorisztikus jelenet volt ez az egész. Castielnek már véresek voltak a bütykei, felrepedhetett a bőre, ahogy ütötte Kentin arcát. Lysander és a rendőr is kellet a szétválasztásukhoz, lehetetlen volt szavakkal meggyőzni Castielt a bunyó befejezéséről.

Felálltam és gyorsan Kentin mellett termettem. Segítettem neki felállni és bevezettem a konyhába, magukra hagyva a többieket. Kentin, olyan…esetlenül botorkált mellettem. Leültettem az egyik székre és elvettem az orvosi csomagot, ami még az előbb nekem kellett a horzsolásaim és a lábujjam miatt. Óvatosan lefertőtlenítettem a sebeit, és raktam egy két kisebb tapaszt a csúnyább sebekre.

-Tudod, - raktam vissza a dobozba az ollót – ez nem a te hibád volt. Ti Yumival csak randizni mentetek. Honnan tudhattad volna, hogy bármi is történni fog? – Nem hibáztathatta magát, hiszen egyértelműen nem tudott volna mit csinálni. Mélyen hallgatott tovább én pedig sóhajtottam egyet. – Kentin, figyelj! Megtaláljuk Yumit és garantálom neked, hogy semmi baja sem lesz! Sírva fog a karjaidba borulni, sértetlenül. Itt senki sem hibáztat téged, még Castiel sem, csak aggódik, mint mindenki. Kedvelünk téged és egyikünk sem gondol rád, úgy mint egy rossz emberre. – Végre felnézett a szemembe. Úgy tűnik sikerült rábírnom az igazamat, mert egy apró mosolyra húzódott a szája.

-Sosem fogom elhinni mindazt a butaságot, amit Yumi mesélt rólad. Te igazán kedves és együttérző lány vagy Jessica. Köszönöm. – és egy könnycsepp gurult le az arcán.

*

Negyven perc telt el, amióta a rendőr beállított hozzánk. Azóta minden történt, Castiel hivatalosan is bocsánatot kért Kentintől, bár tény, hogy noszogatni kellett. Illetve..párszor fejbe vertem egy fakanállal mire meggyőztem. Nehéz egy eset volt. Érkezett még pár rendőrautó öltönyös ürgékkel, akik szintén itt vannak és az eddig megtudott információkat beszélik át. Minden esetben egy valami furcsa volt, azonban megegyezett. A támadások fényes nappal történtek, elég felkapott helyeken. Úgy gondolják talán azért mert a sok ember között a rablóknak könnyebb volt elvegyülniük. A szemtanúk alapján sosem voltak többen négy embernél, illetve a személyleírásuk alapján a harmincas éveikben járó pasasokról beszélünk. Lehet tapasztalatuk ebben az elrablósdiban, mert elég kevés embernek tűnt fel a jelenlétük. Pedig az ember azt gondolná, mindenkin pánik le úrrá mikor elvisznek egy lányt. Na mindegy. A zsaruk a több hónapon keresztül igyekeztek a nyomukra lelni. Úgy gondolják a rejtekhelyük valahol a Szajna folyó azon részén lehet, ahol az Eiffel Torony is található. Annak 20 kilométeres körzetében. Ezek szerint Yumi is valamerre arra lehet.

-Csapatokra fogunk oszlani, hogy gyorsabban mennyen a keresés. Három csapat elég lesz, ugye főnök? – vetette fel az ötletét a napszemüveges zsaru. Miután látta, hogy ötlete bevált az említett, hatalmas darab hekusnak, tovább folytatta – Magukat megkérném, hogy maradjanak itt és amint találtunk valamit, értesítjük önöket.

Castiel ökle az asztalon csattant, ami teljesen megremegett. – Maguk elvárják tőlünk, hogy ölbe tett kézzel várjunk? Tényleg úgy gondolják így fogunk tenni, amikor a barátunkat épp valószínűleg halálra kínozzák?!

-Tisztában vagyunk az érzéseikkel, – emelte fel a fejét a főnök, hogy szemkontaktust teremtsen Castiellel – de kérem vegyék figyelembe, hogy nem sodorhatjuk magukat bajba. Ha bármi történik azt a kapitányságon az én hibámnak könyvelik el, felelősséget pedig nincs kedvem túlságosan vállalni magukért. – Ejha, de kedves valaki – Mi is szeretnénk végre elkapni ezeket az embereket, de ezt a saját embereimmel kell elintéztetnem. Pár civil botladozása az utunkat állja és még idegesítő is.

Láttam azt a pillanatot, amikor Castiel agya elborult és simán nekiesett volna az asztal túloldalán ülő nagydarab zsarunak.

-De persze, mivel a maguk felettese nem vagyok, így parancsba sem adhatom az itt maradásukat. – Értetlen arckifejezés ült ki az arcunkra – Nem tehetek mást, mint magukra bízom a döntést a cselekedetükkel kapcsolatban. Aztán kérném egy nagykorú engedélyét is hozzá.

Mindegyikőnk feje azonnal Lysander felé fordult, aki nemrég töltötte be nagykorúságát. Benne bíztunk egyedül. Biztos ő is segíteni akar Yuminak. Muszáj segítenie. Yumi rengeteg dolgot tett értünk. Még is milyen barátok lennénk, ha hagynánk csak úgy mindent az ölünkbe hullani? Ha a rendőrökkel végeztetnénk el a munkát? Az lehetetlen lenne. Ha így tennénk, sosem tudnék tükörbe nézni.

Lysander karba vetett lábakkal ült a fotelben csukott szemmel és csendben elemezte a helyzetet magában. Gondolom én. Pár perc hallgatás után felnézett ránk. Feszültség pattogott a levegőben, mindenki várta a reakcióját az egészre, hiszen eddig egyedül ő nem fűzött semmit hozzá a beszélgetésre. Még Nathaniel is segített egy kicsit, mikor a zsaruk próbálták behatárolni a területet, amin kutatnunk kell. Úgy éreztem megfagyott a levegő körülöttünk és hihetetlen lassan teltek a percek, amíg Lysander kinyögte a mondandóját.

-Nézzétek, úgy gondolom, hogy itt kéne maradnunk.

-Lysander, kérlek! Yuminak szüksége van ránk! – majdnem könnyekben törtem ki, ahogy meghallottam válaszát. Az nem lehet. Nem ülhetünk itt és ezt ő is tudja. Te is tudod Lysander!

-Nem fejeztem be. Az lenne a leglogikusabb, hogy mi, akik semmit sem tudunk tenni és tényleg csak láb alatt lennénk, itt maradunk. Azonban – lassan felállt az ülőhelyzetéből – Yumi befogadott minket. Segített nekünk elérni az álmaink kezdetét. Gondoskodik rólunk. Mi pedig elmegyünk és addig keressük, amíg meg nem találjuk, mert Yumi a barátunk. Megtesszük, ami tőlünk telik. És akinek ez nem tetszik, elmehet a francba.

-Ez a beszéd Lys! – ugrottunk a nyakába Nathaniellel könnyek közepette. Alig bírt megtartani minket, de mi ketten csak lógtunk rajta és öleltük szorosan.

-Ha nem így válaszoltál volna, tuti téged is agyonverlek – Mosolygott Castielre barátjára. Az utóbbi időben most láttam őt először ennyire boldognak. Természetesen Kentin is csatlakozott az ünneplésünkhöz és megköszönte Lysandernek az egész fellelkesítő beszédet.

Kikaptuk a feladatainkat. Nathaniel és Kentin az első csapattal tart, Castiel és én a másodikkal míg Lysander egyedül megy az utolsókkal. Fegyvert a kezünkbe nem kapunk, ezért mindig lesz mellettünk egy-egy rendőr, akik felügyelnek ránk. Ha bármi gyanúsat észlelünk, azonnal jeleznünk kell a zsaruknak illetve tilos egyedül követnünk a nyomokat. Olyan egyszerűnek tűnt, de ezt betartani már sokkal nehezebb volt…

*Yumi's POV*

-Csak..ennyire futja? – gúnyos vigyor jelent meg az arcomon – Azt képzeled, attól leszel a főnök kis kedvence, mert képes vagy halálra verni egy védtelen lányt, aki nyilvánvalóan sokkal bátrabb nálad?

-Kuss kisanyám! – éreztem meg az öklét az arcomon. A hirtelen jött erőtől fejem oldalra bicsaklott, hallottam ahogy pár nyakcsigolyám megroppan és sajgott a helye ahol az előbb a fejkendős öklét bekaptam. Épp megpróbáltam visszafordulni, de most a talpát nézhettem meg közelebbről. Orromból szabályos csíkban bukkant elő a vér és egyenesen folyt végig az arcomon. Kaptam még jó pár ütést, amiktől a szájam sarka és a szemöldököm felrepedt. Több helyen véreztem, szám belülről már sebes volt. Ziláltam és kapkodtam a levegőért miután abbahagyta kínzásomat.

-Nagy a pofád, tudsz róla? – köpött mellém – Szájzárat kéne viselned, mint a kutyáknak.

A fájdalom, ami az arcomat érte szinte már elviselhetetlen volt. Rengeteg erőmet emésztette fel az, hogy visszatartsam a könnyeimet. Mindent el kell viselnem, nem szabad sírnom. Nagyon nehéz volt ezt az elvet követnem. Legszívesebben felüvöltöttem volna, de ahhoz túlságosan fájt a fejem.

-Ugatsz még, kutya? – újra a hajamnál fogva emelte fel fejemet és vicsorogva nézett rám.

-Rohadj meg szemét.

Ennyit tudtam kipréselni magamból. De úgy tűnik épp elég volt, ahhoz, hogy egy újabb gyomorszájon rúgást kapjak. Ezúttal sokkal erősebb volt és még fájdalmasabb. Köhögve szegeztem elhomályosult tekintetemet a földre és hirtelen éreztem, ahogy megtelik a torkom valamivel. Köhögve köptem ki a vörös folyadékot. Vért. A saját vérem látványa annyira megrémisztett, hogy többé nem tudtam befolyásolni gondolataimat. Csak remegtem egy helyben a véres foltokat pásztázva és mindent megadtam volna, ha Castiel áll mellettem. Majd hirtelen egy könnycsepp keveredett el a földön pihenő véremmel.