12.rész

Mr Féltékenyke

A mai nap sem sikeredett olyan „húú életem legeslegjobb” napjára. Csak pont az ellentéte mindennek a ma…

Végre csönd. Tegnap mindenki kimerült így képesek reggel békésen egy hang nélkül meglenni. Hallom, hogy a madarak énekelnek az ablak túloldalán, a szél repteti a függönyömet, az óra kattogását… Ilyen nincs! Mikor végre mindenki befogta a száját akkor nem tudok aludni?! Inkább elütöm az időt. A Nootbokom az ölembe kaptam, a fülest bedugtam a fülembe és neteztem. Már nagyjából másfél órája ülhettem az ágyban mikor a T-ARA – Day By Day dalát egy ismerős hang zavarta meg.

-Mit csinálsz? – Kérdezte Jessica, miközben a lenti matracról, éppen hernyómászásban próbált felkúszni az én ágyamra. Ő mindig ilyen hülye?

-Zenét hallgatok.

-De azon belül? –Mintha nem lenne egyértelmű. Komolyan. Az agyamra megy már korán reggel.

-Használom a gépemet. És most békén hagynál? - Nem is kellett kétszer megmondanom neki… Fura. De legalább folytathattam a tevékenységem.

Harminc perc után a hasam nem bírta tovább és akkorát korgott, hogy szerintem még a másik házban is hallatszott. Irány a konyha! Ahol… megterítve van az asztal a reggelihez? Nekem? Egyedül?

-Ó! Jó reggelt! Hogy aludtál? – Hallottam meg Lysander hangját a sütő felől. Éppen reggelit csinált, mikor… Na álljunk csak meg egy pillanatra! Mióta tud főzni? Egyáltalán mióta tudja használni a sütőt?? Kezdek félni ettől a reggeltől…

-Ööö… Köszönöm jól. – Vágtam le magam a megterített asztalhoz. Rákönyököltem és körülbelül 10 percig ugyan ebbe a testhelyzetben, néma csendben ültem, miközben figyeltem Lys hátát. Miért ilyen kedvesek?

-Tessék. Jó étvágyat. – rakott le elém egy tálat, amin megszámlálhatatlan dolgok voltak. És ezt tényleg én kapom? Miattam csinálják? Egész megszokható. Lehet rájöttek, hogy mostanság kissé túllőttek a célon.

Miután befejeztem és megköszöntem a reggelit, visszamentem a szobámba és szándékomban állt volna átöltözni. De ez nem valósult meg, ugyanis Sica takarított. Na, jó. Most már tényleg félek. Inkább vissza mindent!

-Mit csinálsz? – Kérdeztem érdeklődve a barna hajú, illetve fejkendős lánytól. Honnan szerzett magának egy ilyen pöttyös kendőt?

-Kitakarítom a szobánkat. Nem helyes, hogy mindig te csinálsz mindent. – Kaptam meg a válasz, miközben az íróasztalom alatt matatott – Ha át szeretnél öltözni, akkor menj a lenti fürdőbe.

Megfogadtam a tanácsot. Felkaptam egy göncöt és magamra vettem lent, majd kifelé menet belebotlottam Nathanielbe. Szó szerint… mind a ketten elterültünk a földön.

-Bocsi. Nem figyeltem. Jól vagy? – Tápászkodtam fel a bútorba kapaszkodva. A szemeimbe még néhol benne volt az álmosság, ezért megdörzsöltem majd kinyitottam é…. – Oké! Ma április elseje van vagy mi? Kezdek kikészülni! Először Jessica csinálja azt, amit mondok, utána Lysander csinál nekem reggelit aztán Sica takarít a szobámba most meg te állsz itt felmosóval és gumikesztyűvel a kezedben. Mi van ma emberek? Castiel miféle meglepetést tartogat nekem? – fakadtam ki. Most már tényleg elég! Vissza akarom azokat az időszakokat, mikor úgy éreztem állatfarmra kerültem.

 -Izé… Szerintem menjünk be a nappaliba. Ott Lysander elmondja a dolgokat.

*

-Vegyük át még egyszer – álltam meg Lys előtt, aki a kanapén ült - Mikor tegnap közöltem, hogy nem megyek, mert randin vagyok Castiel kiakadt.

-Ja.

-És elment azzal a Cloe nevezetű csajjal, akit mi nem bírunk.

-Ja.

-Majd este hazajött és elvonult a szobájába. Nem sokkal utána meg háborogva kirontott és állandóan azt hajtogatta, hogy miért nem hívom.

-Ja.

-És végül reggel elment valahová és, azóta nem látta senki.

-Ja.

-De ez nem ad magyarázatot arra, hogy ti miért viselkedtek így! – fontam magam előtt össze a karom. Az úgy még rendben van, hogy Castiel ennyire idióta, de nekik miért kell követniük a példáját?

-Hát, ami azt illeti… Biztosak vagyunk benne, hogy ezentúl jó sok veszekedés lesz a házban miattatok és mi megpróbáltunk egy kicsit neked kedvezni. – Jaj de cukik. Ha nem róluk lenne, szó még talán sírnék is a meghatottságtól. De nem. Mivel ezek ŐK tuti nem csinálom meg.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Castiel vörös feje jelent meg előttünk. Bocs. Hülye feje.

A szobája felé vette volna az irányt, ha Lysander meg nem állítja.

-Hol voltál? – állt fel a barna ülőgarnitúráról és lassú léptekkel a gitáros felé vette az irányt.

-Cloéval voltam – Lys megállt egyhelyben, Nathaniel a fejét rázta, Jessicának kikerekedtek a szemei én pedig… kissé fájt. Rossz érzés volt, hogy ennyire nyíltan féltékeny, és ezt ki is mutatja rendesen.

-Na, ide figyelj Mr. féltékenyvagyok uraság! Ha ezt mo- - Sica indult meg az említett sráchoz, hogy kioktassa, de még mielőtt bármit is tett volna a karja után nyúltam, mire ő hátrafordult. Egy egyszerű fejrázással jeleztem neki a nemtetszésem, amit vett is. Még mindig indulatosan, gőzölgő fejjel ült vissza, de legalább nem rontott neki. Nem akarok ebből nagy felhajtást. Sőt… Nem is akarom ezt az egészet és szerintem a többiek sem. Egyedül Castiel fújja fel ezt az egészet.

*

Lassacskán mindenki elviharzott a saját szobájába, hogy kiheverje a ma történteket. Illetve majdnem mindenki. Jess a barátjával ment találkozni, én pedig a céghez kicsit dolgozni. Mikor odaértem leálltam a kedves portás bácsival beszélgetni, aki elmagyarázta, hogy a „tegnap az a vörös hajú kölök egy szőke és rózsaszín hajú lánykával mászkált”. Oké. És ezt most miért kellett?? Kikapcsolódni jöttem, elvonulni az otthoni feszültségtől. De úgy tűnik nem jött össze. Azért egy hasznos mondat is volt a beszéde között „az a barna hajú lány egy fekete hajú sálas kölökkel találkozgat és most is itt vannak”. Egyből leszűrtem mi is történik. Jessica a barátjával jelenleg is az épület területén vannak. Király! Most végre megtudom ki is az.

Annyit tudok, hogy valahol a felső szinteken lehetnek, ezért fen, kell keresnem őket. Akkor irány az első szint!

Akkor… irány… a… 17. szint! Oké, elfáradtam. 17 emeletet végiglépcsőzni nem poén. Liftezni meg nem akarok, mert lehet, nem veszem őket észre. Ajj! Ha itt sincsenek, én hazamegyek! Egyedül már csak a próbatermet nem néztem meg. De oda meg nem szívesen megyek, mert biztos, hogy Cloe ott van, és az is biztos, hogy a két keresett személy nincs ott. De ha már idáig eljöttem…

Nyúltam volna a kilincshez, de az magától lenyomódott. Az ajtó túloldaláról pedig megjelent a nem rég emlegetett.

-Sz-szia. Izé. Nem láttad valamerre Jessicát? – Vakartam meg tarkómat, közben pedig próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. Nehezen, de sikerült.

-Ismerjük egymást? – állt meg előttem közben pedig furcsán méregetett. Oké. Ez sík hülye. A fejemben épp most adtam magamnak egy pofont…

-Öhm… Igen. Tegnap jártam itt. Pont ebben a teremben. Veled. És volt velem egy kicsi őrült csaj is. Őt keresem. Nem láttad? – Próbáltam neki elmagyarázni, de nem hiszem, hogy leesett volna neki. Egy ideig gondolkodott, de aztán végre megszólalt.

-Ja! Ő lent van a hátsó udvarban. – Intett egyet és hátat fordítva nekem indult el a lift felé. Na, ne!! Most, ezért sétáltam végig 17 emeletet? Ezért??! De várjunk csak! Kizárt dolog, hogy én ezzel az elkényeztetett idiótával utazzak egy liftben! Ne… Akkor megint… Irány a lépcső!

Egész testedzés a lépcsőzés. Gyakrabban kéne bevezetnem és akkor nem rinyálnék, hogy kövér vagyok. De ez most mindegy is.

Az udvaron bolyongva találtam rá a gerlepárra, akik éppen valami videó játékkal játszottak egy padon ülve. Most menjek oda? És ha zavarom őket? Kész. Oda megyek! Nem azért sétáltam végig 34 emeletet, hogy aztán ennyivel beérjem!

-Sziasztok! – Integettem nekik messziről és egyenesen feléjük mentem.

-Szia Yumi! – Pattant fel a fiú mellől és sietett oda hozzám – Ő itt Armin. Armin, ő itt Yumi. Bemutatkozás letudva, most gyere Yumi és segíts megértetni ezzel itt mögöttem, hogy igen is igazságosan nyertem! – Mutatott hüvelykujjával a mögötte ülő fiúra.

-Miről maradtam le? – Nem teljesen értettem, hogy mire is célzott Jess. Most komoly nekik az a randi, hogy videó játékokkal játszanak?

-Megnyertem ellene egy menetet és azt mondta csaltam!

-Mert csaltál! – Hallottam meg végre a „barát” hangját is. Oké. Kiégtem. Már menni készültem volna, mikor Sica megfogta a karom és leültetett melléjük, hogy bíráskodjak a következő párharcokban.

*

Miután sikeresen elszabadultam a kocka duótól, felhívott Hana, ezért fel kellett mennem a stúdióba. Ott szépen közölték velem, átalakítás vár rám, mert egy fotósorozatot fogunk csinálni egy hét múlva. A hajamat világosabb barnára akarták festeni, de őszintén? Szerettem a régit, így megkértem a fodrászt, hogy nem lehetne e visszacsinálni a pink fekete változatot? Legnagyobb örömömre megengedték.

Ez után ruhákat adtak rám. Kiderült, hogy valami másik cég öltözékeit fogom reklámozni. De jó. Így is a halálomon vagyok a fáradtságtól, de persze nem hagynak pihenni. Soha többé nem lépcsőzök!

Majd mikor 3 órányi próbálgatás után mehettem volna haza, ahol az igazak álmát alhattam volna, megcsörrent a telefonom. Komolyan… minden fáraszt…

-Hallo? – Szóltam bele a készülékbe kissé bágyadt hangon.

-Szia! Holnap van valami programod? – Kérdezte egy ismerős hang, amit mikor meghallottam azonnal elszállt minden egyes álompillangó a szememből – Mert arra gondoltam, elmehetnénk valamit csinálni.

-Nincs! Illetve azt hiszem nincs. Mire gondoltál? Fagyi? Séta?

-Minden egyszerre. Akkor tízre ott vagyok érted. Hali – Nyomtuk ki egyszerre a telefont. Most már tényleg boldog vagyok! De majd meglátjuk Castiel arcát…

-Hol voltál? Még én is előbb hazaértem – Értem fel a szobámba, ahol még mindig szép tiszta rend volt. Megint félek…

-Volt egy kis dolgom. Holnap tudnál fedezni engem? Elmegyek Kentinnel egy napra, de nem akarok belőle felhajtást. Mondanál nekik valamit? – Huppantam le mellé a matracára. Kényelmesebb, mint gondolná az ember. Mindketten a hasunkon feküdtünk és egy-egy párnát átkarolva néztük a Notbookom képernyőjét.

-Persze. Amúgy… Nem akadtál ki nagyon a ma reggel történtek miatt? – Fordította felém tekintetét, várva válaszom. Igazából belül igen is aggasztott a dolog. Nagyon is. Csak ezeket az érzéseket magamnak sem akarom bevallani. Vagyis inkább magamnak sem merem…