7. rész

Vacsora

A hirtelen jött sokktól, ahogy Castiel mögém került, kiejtettem a kamerát a kezemből, miközben Jessica hangos visítozásba kezdett. Mi a...? Castiel vigyorgott, mint a tejbetök én meg azt sem tudtam mossak e be neki, vagy kössem fel. Folyamatosan szikrát szórtak a szemeim, Jess meg ott ugrált körülöttünk és állandóan hülyeségeket beszélt. "Miért nem mondtátok el?" "mióta vagytok együtt?" "lehetek koszorúslány?". És ami a leggázabb, hogy ez tuti benne lesz a videóban. Jessica a felelős az összevágásért, mivel egyedül ő ért az ilyesmihez, szóval totál szívás az életem már most. A jövendőbeli Castiel fanok tuti utálni fognak...ilyen egyszerűen nincs. Elmebetegek közé kerültem!

-Rohadj meg, te barom! Ezt meg minek kellett? - Vágtam fejbe a földről felvett kamerával. Megérdemelted! - Ugye tudod, hogy ez az őrült, - feltűnően elkezdtem Jessicát nézni, aki csak fangörcsölt tovább - képes lesz belevágni?!

-Ez fájt! Nyugi már, csak poén volt.
-A hülye kis poénod miatt, az össze rajongód a a fejemet próbálja majd levadászni jó kis vérdíjért! - Már előre látom, ahogy vasvillákkal, ásokkal és mindenféle kerti szerszámmal rohannak utánam a sikítozó kiscsajok. Jézusom! - Aztán ezek után, már nem leszek az álbarátnőd!
Jessica megfogta a kezem és elrángatott Casttól. Jól is tette. Már azt hittem behúzok neki egyet. Egészen az udvarig húzott maga után. Kissé szellős volt az idő. Totál meg fogok fázni, az meg nem lenne jó.

-Hideg van. Fázoom! Vigyél vissza! - Kezdtem egy kis hisztizésbe. :

-Miért nem mondtad, hogy jártok?! - Mivel, nincs kerek három napja, hogy ismerlek, ezért nem is volt túl nagy kedvem a magánéletemet kibeszélni veled. Ja, és mert nem járunk?
-De fogd már fel, hogy nem járunk! Az egész az ő hülye fejéből pattant ki!

-Akkor mi volt ez az egész? Tök cukik voltatok együtt! - Ó, hogy az a jó...Nem lehet felfogni, hogy az ég világon nincs semmi közöttünk? Castiel azt hitte április első napja van! És kész, ennyi, próbál poénkodni a hülyegyerek, csak nem megy neki. - Nem kell titkolnotok!

-Jess, ne legyél már ennél is hülyébb! Nem titkolunk semmit, mert nincs mit titkolni! - Ezt a lányt az észérvek nem győzik meg?

Jess szája mosolyra húzódott és küldött felém egy „aha, biztos” nézést. Egek. Mibe keveredtem? Minden esetre nem akarom Castielt hosszú ideig látni. Ami nehézkes, mert egy házban lakom vele. És félig mondhatjuk, hogy együtt élünk, legnagyobb bánatomra. Na, mindegy. Jessica újra megragadta a karom és szépen visszamentünk az emeletre.

-Jó, hogy jöttök! Ha minden jól alakul holnap már elkezdhetjük felvenni a dalokat. Jess, hogy állnak a videók?

-Jól! Nagyon jól. - Túl feltűnő, rejtelmes mosollyal az arcán nézett felénk. Ez rossz!
-Ennek örülök. Gyakorolnunk kell még egy kicsit, de ti haza mehettek nyugodtan. - Ezer örömmel!

-Nem. Megvárunk titeket. - Nénikéd!

Ahhoz képes, hogy kicsiről volt szó, nagyjából éjfélig simán ott voltunk. És mivel elmúlt a délutáni kávé hatása, így elég gyorsan bealudtam. Ami vicces mert a többiek közben próbáltak, ami nem kicsit hangos. De hát na. Ha az ember fáradt.

*

Reggel olyan furcsa érzésem volt, mikor felültem az ágyban. Persze, mert ez rohadtul nem az én szobám! Még mindig Castielnél voltam. A szobájában. Az ágyában. Jaj. Gyorsan felkeltem és lesiettem. A nappali közepén lévő kanapén Cast nyugodtan tévézgetett.

-A többiek?

-Neked is jó reggelt! És köszönöm én is jól aludtam. - Nehogy már neked álljon feljebb! Jössz itt nekem Yumi a barátnőm dumával, aztán még képes vagy kiakadni? Én akadok ki mindjárt! Vagy már ki is akadtam? - A többiek tegnap este leléptek.

-Miért? Mi történt az este? - Ugye nem voltam vele kettesben...egész éjjel?
-Elaludtál drága. Nem akartak felébreszteni, ezért itt hagytak és Jessica azt mondta nekem kell rád figyelnem. - Valaki most már nagyon megérett a megfojtásra... - Olyan nyűg vagy! 

-Nem vicces! Miért nem ébresztettetek fel?

-Mosolyogtál álmodban. Szerinted ki akar felébreszteni egy lányt, aki mosolyog álmában?

Oké. Ez nem kérdéses. De min mosolyogtam? Nem szokásom, vagy legalább is eddig nem tudtam róla. Minden esetre megköszöntem a vendéglátását (akármennyire is haragszom rá a tegnapiért) felvettem a cipőmet és siettem haza. Egy percre sem maradok többet. Elég gáz az már önmagában, hogy Castiel ágyában aludtam. Tényleg! Ő hol aludt akkor? Mondjuk hidegen hagy, felőlem a parkettán is éjszakázhatott.

A parkon keresztül mentem, mert az gyorsabb út. A járókelők lámpája zöldre váltott és leléptem a zebrára. Hirtelen egy motoros hajtott valami eszméletlen sebességgel az egyik kanyarból felém. Kis híján elütött. Még szerencse, hogy jók a reflexeim és sikerült elugranom.

-Megvesztél?! Figyelj jobban te...!

A srác leugrott a motorjáról majd egyenesen felém tartott. Levette a sisakját és… és egy eszméletlen helyes pasit találtam alatta. Barna kócos haj, smaragdzöld kék szempár. Wow! Ekkora szerencsém is csak nekem van.

-Jól vagy? Ne haragudj nem láttalak! Gyere, beviszlek a kórházba! - Oh, ne aggódj értem, csupán a mellkasomból fog mindjárt kiszakadni a szívem, ha továbbra is így nézel rám.

-S… semmi baj. Izé...nincs bajom.

-Biztos? - De! Súlyós depresszióban szenvedek, amiért ennyi srác van a közelemben, akik mind rohadt helyesek és még egyiket sem kaptam meg. Pech.

-Biztos. - Mosolyogtam, miközben segített felállni. Tök udvarias.

-A nevem Kentin.

-Én Yumi vagyok. - Neked csak Feleségem. - Ne haragudj, de épp hazafelé tartok. Lenne pár elintézni való dolgom. - Ja. Ki kell nyírjak egy barna hajú, őrült, kissé antiszociális libát.

-Esetleg hazavihetlek?

Bólintottam és segítettem felállítani a motort, majd felpattantam Kentin mögé és már száguldottunk is. Egész úton átkaroltam a derekát. Alig pár perce ismerem, de úgy érzem teljesen belezúgtam. Alig akartam elhinni, hogy ilyen rövid idő alatt vége lett. Mikor odaértünk a házamhoz (inkább már házunkhoz sajnos már nem az enyém) leszálltam a járgányról.

-Köszi a fuvart. - Adtam oda a fehér sisakot neki.
-Semmiség. Csak hívj, ha kell még.

Elővett egy tollat a zsebéből és felírta a kezemre a számát. Ebben a pillanatban Castiel dühösen rontott ki a házból és rögtön lekapta a fejem. Nem! Nem Kentinét, amiért majdnem elütött, hanem az enyémet. Kezdtem megszokni. Egyáltalán ez mikor ért haza?! Az előbb még tőle jöttem a házából...Feladom. 

-Mit ordítozol itt? Hazahozott. És a tetejében mi a francért vagy féltékeny? 

-Nem akarok zavarni. Azt hiszem, megyek. Yumi majd hívj. - Olyan lágy volt a hangja. Sajnálom, hogy egy ilyen barmot is látnia kellett, mint Castiel. De

nézzük a jó oldalát. MEGVAN A SZÁMA!
Rám mosolygott és elhajtott. Kentin. Ezt a nevet megjegyzem magamnak. Persze Castiel nem hagyta ennyiben a dolgot. Egészen a szobámig követett, de szerencsémre a hármas számú szabály életben van. Nem léphet be. Így átgondolva jó ötlet volt! Becsuktam az ajtót és megfordultam. Majdnem szívinfarktust kaptam. Jessica két centiméteres távolságban állt tőlem. Juj! Közelről ijesztő az arca.

-Te meg még is hol voltál?

Egy levegővétellel gyorsan elhadartam a történeteket, hogy Castnál ébredtem, hogy Kentin majdnem elütött, hogy motoroztam, hogy Kentin mennyire helyes, hogy Castiel kiakadt. Szerintem ennyi. Kihagytam valamit? Ja, igen. Kentin megadta a telefonszámát.

-Ez egy remek ötlet! Féltékennyé teszed Castielt és így jobban figyel rád. Érthető. - Mivan? Őt amúgy nem kéne megölnöm?

-Ilyenről szó sincs! És ha most nem haragszol, leülnék egy kicsit a gépemhez. - Kikerültem Jesst és felkerestem Kentint facebookon. Gyorsan bejelöltem majd keresgéltem még egy kicsit. Nem sokkal később megszólalt a SHINee – The SHINee World száma. Ezer közül is felismerem. De kellett fél perc mire leesett, hogy az én telefonom csörög. Ki állította át a csengőhangom? Tuti Jessica. Csak ő ilyen fanatikus. Remélem ebből nem csinál rendszert... Odamentem a szekrényhez és felvettem.

-Igen?

-Segíts!

-Itt vagy a másik szobában. Miért hívtál? - Ugye nem kergült meg, mint...mint mindenki ebben a házban?!

-Tudod...Nem mehetek be a szobádba.

-Ja, tényleg! Akkor a nappaliban találkozunk.

Kinyomtam és siettem le. Eddig Lys nem kérte még a segítségem. Kíváncsi vagyok, hogy miről lehet szó. Megint menedzseri melót kell végeznem? Vaagy segítsek albumon? Rúgjam ki Castielt a házból? Mire leértem már ő is lent volt.

-Segíts! - Jött elém. Basszus, eddig fel sem tűnt, hogy több mint egy fejjel magasabb nálam. Milyen a magaslati levegő odafent? Hehe.

-Miben?

-Aileen szülinapja holnap lesz. Mit adjak neki? - Na bumm. Ennyit a fontos dolgokról. Várj. Holnap lesz és te még csak most kezdesz el gondolkodni? Nemár! Egy majdnem modell barátnőd van, de meg olyan vagy hozzáképest, mint egy sügér.

-Ööö… Mit adtál neki múlt évben?

-Gyűrűt. - Jujj, de romi!

-Akkor gyűrű kizárva. Gondolkozzunk…
-Meglepetés buli! - Basszus! Az előbb még egyedül hagytam a szobámban. Hogy kerül már megint ide? Teleport kaput használnak ezek vagy mi?

-Nem jó. Nem szereti a meglepetés bulikat. Nem tudtad?

-Ja, de. 

-És, hogy is kerülsz ide?

-Hallgatóztam. - Legalább őszinte. Nyers, de őszinte.

-Akkor elvihetnéd vacsorázni.

-Ez egy remek ötlet! Akkor holnap este megyünk vacsizni. Jöttök? - Mi? Mit keresnénk mi ott? Rontsuk ott a levegőt körülöttük? Lysander, még sem vagy annyira romantikus, mint ahogy gondoltam.

-De ez a ti randitok nem? Akkor miért mennénk?

-Tudom. De még nem igazán voltunk közösen ebédelni és…

-És szeretnéd, hogy ott legyünk, mert félsz egyedül. Értem én a problémád. - Na, remek. Kitaláltuk, hogy a holnap esti randevún mi is részt veszünk. Méghozzá álruhában. Mibe rángatnak még bele? Mintha nem lenne elég dolgom a bandával! Sok...sok, tudod az! Jó mindegy, semmi dolgunk nincs épp.

-Yumi, figyu, neked van étterembe illő ruhád? - Ó basszus! Ez kiment a fejemből. Mivel egyedül éltem eddig, nem volt alkalmam senkivel sem ilyen helyre menni, ezért nincs is semmilyen ruhám. Mármint elég szép darabok vannak a szekrényemben, de azokban suliban járok. Így kissé snassz lenne a hangulat.
-Marhára nincs. 

-Remek! Akkor holnap délelőtt megyünk vásárolni.

-Muszáj?

-Ne nyafogj! Megyünk és kész. - Jó. Bocs, anyuci.
De jó! Holnap mehetek ruhát próbálni Jessicával. Hogy én most mennyire kicsattanok az örömtől!

Rossz! Borzasztó! Fúj! Utálom az ilyen ruhákat. Már vagy három órája járjuk a boltokat, de semmi. Ami nekem tetszik az Jessnek nem, ami pedig neki az nekem nem. Egyszerűen nincs összhang közöttünk. Sorra adogatja be a bénábbnál bénább göncöket. Már magamra sem veszem őket.

-És ez? - Léptem ki a fülkéből egy rózsaszínes fekete ruhában.
-Nem halloween van az ilyen mintákhoz! Másikat.

-Akkor ez? - Rángattam magamra egy fekete, lila szoknyát.

-Nem! 
-Oké, figyelj! Ez már legalább az ötvenedek cucc, amit felpróbáltatsz velem. Fáradt vagyok, éhes és szomjas. Üljünk már le legalább egy negyed órára, mert a lábam is kezd sajogni. Még is mi értelme van ennek, ha...hova a francba tűntél?! - Mikor kiléptem a fülkéből feltűnt, hogy magamnak mondtam a dolgokat. Remek Senki sem gondol hülyének. Biztos megint valami borzalmat talál. Csak vártam és vártam. Vártam… Ez itt hagyott vagy mi? Már elkezdtem aggódni, hogy tényleg megfeledkezett rólam, mikor egy kéz benyújtott egy fekete hosszú ruhát.

-Tessék. Szerintem ez rajtad jól áll.

Elvettem tőle és… wow! Egy egyszerű fekete ruha. Kissé szexi, de egye fene, nem tervezem leélni benne az életemet. Gyorsan felhúztam és örömmel mutogattam magam Jessnek. - Ez jó! Akkor elvisszük.

Az este hamarabb elérkezett, mint gondoltam. Már éppen a sminkemet igazítottam, mikor eszembe jutott, hogy parókát is kell húznunk. Csak tudnám miért ez a macera? Vettünk párat hazafele a játékgyárosnál. Megtaláltam a szatyorban és felhúztam.

-Kész vagyok! Mehetünk? - Jess kilépett a fürdőből és... és szép volt. Illetve olyan átlagos, de azok szemszögéből, akik minden nap látják zoknival a karján szép volt. Ő is felvette a műhajat. Neki egy fekete nekem egy vörös jutott. 

-Akkor indulhatunk is.