2.rész

Szükségünk van egy dobosra!

-Viki! Akarsz lenni a menedzserünk? - Fordult hirtelen vissza felém. 
Oké, oké. Mivan? Az előbb épp a fejemet akarta leszedni nulla ismertség után, most meg a segítségemet kéri, már ha ez nevezhető annak. Mi a francot mondhatott neki Lysander, amitől hirtelen ennyire akarja, hogy körbeugráljam?

-Wát dö hell? Az előbb még liba voltam!

-Figyelj! Nem az én ötletem volt, hanem ezé a másik Vikié, aki itt áll mellettem. Akkor? - Ezek ketten mégis, hogy lehetnek barátok? Elég egy furcsa páros ez tény.

-Persze még ráérsz a döntéssel. De jó lenne, ha még a héten felkeresnél.

Oké. A pink unikornisom nem jött. Nem repülök, és nem húzok magam után szivárványcsíkot. Várjunk csak! Lehet Castiel a pink unikornis csak álruhában! Igen ez biztos! Na, jó. Nem hülyítem magam tovább. Szóval vegyük át még egyszer. Két iszonyat helyes pasi megkért, hogy legyek a bandájuk menedzsere. Igen, igen, igen! Egy pillanat! Mi a francot csinálnak a menedzserek? Azt tudom, hogy van napszemüvegük. És talán még öltönyük. De ezen kívül talán annyi, hogy 3 telefonon beszélnek egyszerre. Még a sajátomat sem tudom normálisan kezelni! Akkor, hogyan akarok segíteni? Ezt tényleg át kell gondolnom…

-Tulajdonképpen mit is csinál egy menedzser?

-Tudod, menedzserkedik. - De cuki! Ja, nem. 

-Castiel arra akar célozni, hogy segítesz nekünk. Szervezel koncerteket, fotózásokat és még hasonló dolgok. De leginkább ez a kettő. Szóval népszerűsítesz minket. - Gondolkodjunk. Van telefonom. Tudom használni a telefonkönyvet. Megkereshetem a neten a nagyobb cégek telefonszámát, akik segítenek nekem. Illedelmes vagyok a felnőttekkel szemben. És,ami a legjobb! Ha netán jól csinálnám a dolgom, híres is lehetek! Pénzem is lehetne!  

-Várjunk csak! Hogy tudnék dönteni, ha még nem is hallottalak játszani titeket?

-Csak kérned kell.

Lysander megfogta a kezem és leültetett a velük szemben lévő székre. Ő és Castiel valamit még rendezgettek majd elkezdték a zenélést. Megmondom őszintén a számot még életemben nem hallottam, de egyszerűen fantasztikus volt! Ahogy beleélték magukat! Tökéletes! Mindketten igazán tehetségesek. Totál profik ebben. Lysandernek csodálatos énekhangja van és Castiel… na, igen. Mintha születésétől fogva gitározott volna. Hosszú percekig csak ültem és figyeltem őket. Szinte pislogás nélkül. Egyszerűen szavakat nem találok! Fenomenális! Igaz ez a fajta rock nem az én stílusom inkább a pop, annak is a kpop változata. De akkor is! Vajon mióta csinálják közösen? Miután vége lett, heves tapsolásba kezdtem és csak úgy csillogott a szemem az előbbitől.

-Csodálatos! Nagyon jók vagytok!

-Akkor Viki elvállalod a pozíciód? - Lépett rá a mellettem álló székre az egyik lábával és úgy hajolt le hozzám.

-Naná! Támogatlak titeket mindenben. - Dobtam felé egy laza mosolyt. Ki tudja, a végén még ki fogunk jönni egymással.

-Akkor akár kezdhetnénk is azzal, hogy van valami ötleted, hogy hogyan hangzana jobban a dal? - Hát, ami azt illeti nem értek a zenéhez túlságosan. Talán, ha életemben egyszer fogtam alsóban egy furulyát a kezembe. De ez egy tök jó dal volt, akkor minek feljavítani? Nincs is mit rajta! Oké, nyugi. Tippelj be valamit, hátha bejön.

-Őőőő…az...esetleg…vagy…Megvan! Egy dobos hiányzik. - Kérlek, csak legyen értelmes amit mondtam! - Szerintem egész jól hangzana. 

-Na, ez nem is akkora baromság, mint amire vártam. Akkor péntekre szerzel egyet, igaz?

-Ácsi! Én nem ezt mondtam! Csak eszembe jutott. - Meg mit nem! A menedszered lettem, nem a csicskád! Ugráltasd az asszonyt otthon! 

-Te vagy a menedzser vagy mi. Ezért te szerzel egy dobost és kész! - Komolyan. Ha nem lenne ilyen helyes már rég bevertem volna a képét. Bár ami késik nem múlik, hehe.

-Segíts! - Fordultam kétségbeesetten Lysander felé, aki még mindig a berendezett színpadon állt. Igyekeztem minél kiskutyásabb szemeket vágni, hátha észreveszi, mennyire nem tudok visszavágni Castielnek semmivel. Úgy tűnt le is esett neki rögtön.

-Rosszabbak vagytok a három éveseknél. Ne aggódj Yumi, segítünk neked. Elvégre ez a mi bandánk. - Éljen! Fogalmam sincs honnan veszi Castiel azt, hogy péntekre tudnék nekik szerezni bárkit is.  

-És mi van a közös döntéssel? - Nézett szúrús szemekkel Lysanderre. 

-Nem közösen döntöttünk arról, hogy Yumi lesz a menedzser?

-Ott a pont!

-Neked ebbe nincs beleszólásod Viki!

-Már miért ne lenne? Rólam vitáztok! És jó lenne, ha a saját nevem szólítanál! Yumi vagyok!

-Mér’ is?

Mi tovább veszekedtünk, mint az igazi óvodások, ahogy eddig is csináltuk, közben Lysander sóhajtott egyet és mintha mondott volna valami, Na, kezdődik félét, de ki tudja. Elnyomta a hangzavar.

 *

Tegnap este Lys hazakísért és mondta, hogyha találok, valakit a bandába azonnal szóljak neki. Ő bezzeg tök aranyos velem, nem úgy mint az a hülye Vörös! De visszatérve a témára; adjak fel netes hirdetést vagy mi? Nem olyan könnyű ez. Szinte lehetetlen ilyen rövid idő alatt egy embert keresni, aki képes lenne Lysanderék szintén nyomni a dobolást! Még is mit kezdjek most magammal? Inkább lefeküdtem, hátha megálmodom mi tévő is legyek a jelenlegi helyzetben.
Reggel megszólalt a telefonomból a CNBLUE – In My Head száma. Riadtan pattantam ki a szemeim. Ezt a kellemes ébresztőt! Legközelebb lenémítom estére. Megdörzsöltem a szeme majd megnéztem a kijelzőt, és kissé homályosan Castiel nevét láttam a kijelzőn. Mióta van meg a telefonszáma?! Tuti tegnap akkor írta bele a számát, mikor elvette én meg üldöztem a fel-alá! Gyorsan felkaptam és némi kómás hanggal beleszóltam.

-Halló?

-Reggelt neked is. Találtál már valakit? - Mi a...? Azt álmodtam az este, hogy életem szerelme rám talál egy alpakán lovagolva én meg tök szép ruhában várok rá. Ezért keltettél fel, te barom?!

-Ember! Még csak negyed hét van! Hagyjál már! Gondolhatod, hogy nem keresgéltem egész éjszaka!

-Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy mikor hazaértél még intéztél valamit. Ilyen menedzsr vagy te, Viki? Netes hirdetésre gondoltál már? - Ó de meg tudnálak most fojtani, ha itt lennél. De ne legyél. Nem lenne ép kellemes, ha reggel arra ébrednék, hogy itt van az ágyam mellett és néz. Kiráz a hideg...

-Ha tudni akarod igen. De még nem tudom a szöveget. Esetleg segítség?

-Na, hali! - Köszönt el hirtelen.

-Mi a...Hé! Hozzád beszélek! Nemhogy le merd tenni!

Letette...Jó. Felhív, és azt kérdezi, hogy 8 óra alvás után sikerült valakit találnom. És még segíteni sem hajlandó? Kiakaszt! Egyszer úgy nyakon vágom, hogy Párizs másik felén áll meg! Ilyet! Még is, hogy képzeli ezt?! Tényleg nem vagyok a csicskája, csupán Lysander miatt segítek neki! Meg némi magáncélból.
 Mivel nem volt más teendőm (hála Castielnek, aki kiverte az álmosságot a szememből) gyorsan felöltöztem. Egy fekete szoknya, fehér felsővel és fekete nyaklánccal. Hajamat hátrafogtam és egy fekete magas sarkút húztam. Elmegy. Leültem a gép elé és feladtam azt a hirdetést. Komolyan, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz egy figyelem felkeltő szöveget megírni. Már csak a jelentkezők kellenek. Milyen jó lenne, ha valami igazán tehetséges és csinos pasi jelenne meg az ajtóban. Mondjuk egy barna. Sőt nem is. Hanem szőke! Tökély. Mire végeztem negyed nyolcat mutatott az órám. Felkaptam a táskám és indultam is a suliba. A francnak van kedve most találkozni azzal a Barommal...

*

A folyosó szekrényeinél Amber és a csatlósai álltak. De jó. Úgy tűnik kerülnöm, kell. Vagy menjek el valaki mögött feltűnés mentesen? Hát persze! Mert egy félig pink hajú miniszoknyás lány egyáltalán nem feltűnő jelenség egy iskolában! Amúgy, biztos vagyok benne, hogy még mindig be van rágva a tegnapi miatt. Inkább nem kockáztatok, de nem is kerülhetem egész életemben. Egyszer szembe kell vele néznem. Na, mindegy. Jobb az ép fizikai állapot.

A napom kissé unalmasan telt. Végigszenvedtem első három órában egy törit, egy matekot és egy irodalmat. Utána tesi. Az egyetlen értelmes tantárgy. Főleg, mert a két évfolyam össze van vonva. Azaz Lysanderrel és Castiellel vagyok egy órán. Hurrá! A tanárunk viszonylag kedves, de ennek ellenére nagyon fárasztó feladatokat ad. Szerencsém, hogy bírom a mozgást. A többi lány hulla az órák végén. Ez ma sem volt máshogy. Csak én vagyok mindig fitt testnevelés után?

Otthon egész jól szórakoztam. Benyomtam a CNBLUE – First Step albumát és hallgattam, miközben pakolásztam. Ráfér már egy kiadós takarítás a házra. A szüleim mikor két éve elküldtek ebbe az iskolába, megvették nekem ezt a rohadt nagy házat, azóta ha talán háromszor voltak ők is itt. Nehéz egyedül élni egy ekkora kőépítményben. Éppen a ruhásszekrényem alján tartottam, mikor csengettek.

Gyorsan visszadobtam mindent oda, ahol találtam és lefutottam a lépcsőn. Majdnem megint hanyatt vágtam magam, de kezdem megszokni. Felhúztam az első papucsot ami az utamba akadt és kinyitottam a aj-
-Te meg mit...?